Most komolyan pont Justint okolja?! Selena felnőtt nő, neki kéne döntenie a dolgairól. Ha nem akart volna drogozni, akkor Justin és a haverjai bármit tehettek volna akkor sem próbálta volna ki a füvet.
Ki hiszi el, hogy csak pihenni ment? Legyen az normális ember vagy celeb, de pihenni akkor sem a rehabra megy.
Én igazából mindig is gondoltam, hogy Selena egy álszent csaj, a menedzsere által előírt hegyibeszédet elmondja a rajongóinak egy kamumosoly kíséretében, majd ő is ugyanúgy drogozik, iszik, mint a legtöbb tiniként felfedezett celeb.
Abban is biztos voltam, hogy Justin drogos, piás bulijaiba (igen,rajongó vagyok és mégsem istenítem Justin, ha hülyeségeket csinál) Selena is sokszor jelen lehetett.
De most komolyan Selena vállalja fel, hogy ő cseszte el! Hogy ő próbálta ki a drogot és ő szokott rá! ugyanez a piával is!
De ennyi erővel már Demire vagy más haverjaira is ráfoghatta volna, hogy az ő "hibájuk", de persze mindig Justin a hibás Selena pedig egy angyal.
Legalább visszamehetne a rehabra, hogy legalább ezzel példát mutasson a rajongóinak, és ne csalódjanak benne ekkorát. Minden amit eddig mondott Selenácska most szépen meghazudtolta! Grat neki!
Ui: Az itteni Selena rajongók is kinyithatnák a szemüket és rájöhetnétek, hogy "félreismertétek" Szalonnát. Elhittétek, amiket mondott, pedig az egész kamu volt!
Selena Gomez nem fejezte be rehabilitációs kezelését
2014. február 08. 20:48
#84
jelena loveúj tag |
Csoport: Tag Csatlakozott: 14.01.10. Hozzászólás: 18 Csatolások: 0 Azonosító: 218949 offline |
ezt nem értem eddig azt mondták hogy csak pihenni ment be és nem másért akkor lehet hogy ő is benne volt abban az akcióban amit justin és a haverja tettek a lakásán justinnnak hát ez fura nem néztem volna ki justinból sem selenából:(
2014. február 09. 08:56
#86
Nee már! ( Mennyen vissza! Legyen megint olyan mint régen (
2014. február 15. 14:56
#88
Tigris2011visszatérő vendég |
Csoport: Tag Csatlakozott: 11.10.24. Hozzászólás: 343 Csatolások: 330 Azonosító: 162608 offline |
De miért került be?
2014. március 24. 20:54
#90
Viooovisszatérő vendég |
Csoport: Tag Csatlakozott: 14.02.26. Hozzászólás: 444 Csatolások: 73 Azonosító: 221823 offline |
Sel-nek nincs baja... nem drogozik!!!! Biztosan JB-ék próbáltatták ki vele és csak azért ment el, hogy ne legyenek ilyen problémái, NEM AZÉRT MERT VANNAK!
Kapcsolódó sztárok
Ilyenek voltak P. Diddy partijai a sztárok szerint
Ilyenek voltak P. Diddy partijai a sztárok szerint
Több híresség is megosztotta a tapasztalatait.
Rettegnek a sztárok! Sokan félnek attól, hogy P. Diddy „borítja a bilit” és kitálal
Rettegnek a sztárok! Sokan félnek attól, hogy P. Diddy „borítja a bilit” és kitálal
Sokan nem alszanak jól azóta, hogy Diddy börtönben van.
Ariana Grande bevallotta, milyen szépészeti beavatkozásokon esett át
Ariana Grande bevallotta, milyen szépészeti beavatkozásokon esett át
Tiszta vizet öntött a pohárba.
Lónyugtatóval kábította el áldozatait P. Diddy – Több, mint 100-an állítják, hogy erőszakoskodott velük
Lónyugtatóval kábította el áldozatait P. Diddy – Több, mint 100-an állítják, hogy erőszakoskodott velük
Sokakat bántalmazott a producer.
Shawn Mendes brutálisnak nevezte a szakítását Camila Cabellóval
Shawn Mendes brutálisnak nevezte a szakítását Camila Cabellóval
Most először nyilatkozott hosszabban.
Andrew Garfield lemondott az apává válásról
Andrew Garfield lemondott az apává válásról
Túl öregnek érzi magát a színész.
Szakított Taylor Swift és Travis Kelce?
Szakított Taylor Swift és Travis Kelce?
Az énekesnőt mostanában nem látták a sportoló meccsein.