Egy szemfüles fotósnak köszönhetõen pontosan lehet tudni, merre jár március hátralevõ napjaiban Paris Hilton. Ám még a mindenre elszánt rajongónak sem lenne könnyû dolga, ha mindenhova követni szeretné.
Paris Hilton megérkezett Dél-Afrikába kedden - a tervek szerint - kedvesével, Benji Maddennel. Ugyanis a világ talán leghíresebb gruppie-ja mindenhová követi a Good Charlotte együttest a világkörüli turnéjuk során, hiszen a csapatnak a kedvese az egyik alapító tagja. (Az ikertesó a másik).
Egyébként PH utazását arra is felhasználja, hogy szert tegyen néhány újabb rajongóra. Például Johannesburgban megállt egy iskolánál autogramot és fotókat osztogni, valamint iskolásokkal fényképezkedett.
És most jönnek a magyar hívek! Ugyanis március 31-én Paris Budapestre jön, és talán itt sem fog bújócskázni.
De addig sem fog unatkozni, a programja szerint:
Március 21.: Good Charlotte koncert (Johannesburg)
Március 22-21.: Szafari (Cape Town)
Március 24.: Good Charlotte Concert (Cape Town)
Március 25.: Utazás Németországba (München)
Március 26.: Utazás Münchenbõl Isztambulba
Március 27.: Zsûrizés a Miss Törökország versenyen
Március 28.: Utazás Isztambulból Németországba, Good Charlotte koncert (Saarbrucken)
Március 29.: Utazás Saarbrückenbõl Kölnbe
- Wetten Das német tévéshow - privát repülõvel!
Március 30.: Utazás Kölnbõl Prágába Good Charlotte Concert (Prague)
Március 31.: Utazás Prágából Budapestre
Paris szerelmét követve Budapestre jön!
2008. március 22. 13:30
#1
cinderella |
Csoport: Tag Csatlakozott: 05.04.22. Hozzászólás: 703 Csatolások: 2425 Azonosító: 5526 offline |
2008. március 22. 16:27
#6
Én azon gondolkodom, hogy mostmár talán tudja h Budapest egy város, vagyis fõváros. Azt már nem biztos h Magyarországé...de mondjuk benne van a pakliban...
Szal mondjuk fél év múlva nem hiszem h megmarad neki h Bp egy város, és sztem ugyanúgy reagál majd rá, ha megkérdezik tõle, h melyik ország fõvárosa Bp, mint egy átlagos amerikai...és ugyebár tudjuk hogy az amerikaiak hogyan szoktak reagálni: Budapest egy város?, vagy Magyarország egy ország?...
De mondjuk Parist eddig se az eszéért szerettük...
Am köszi a hírt

2008. március 25. 09:27
#7
Idézet(Chyntya @ 2008. March 22. - 16:27)

Azért nem kell leszólni, nekem sincs halvány lila gõzöm sem, hogy mi Türkmenisztán fõvárosa, de nem is érdekel
Tök jó, hogy Paris idejön, de nekem mindegy, mert Gyõrbõl úgysem látom
2008. március 25. 10:30
#8
Renieeúj tag |
Csoport: Tag Csatlakozott: 07.04.12. Hozzászólás: 48 Csatolások: 57 Azonosító: 27123 offline |
Idézet(Regina @ 2008. March 25. - 09:27)
Azért nem kell leszólni, nekem sincs halvány lila gõzöm sem, hogy mi Türkmenisztán fõvárosa, de nem is érdekel
Tök jó, hogy Paris idejön, de nekem mindegy, mert Gyõrbõl úgysem látom
Tök jó, hogy Paris idejön, de nekem mindegy, mert Gyõrbõl úgysem látom
énse látom szegedröl, milyen kááár
2008. március 25. 10:55
#10
Idézet(Reniee @ 2008. March 25. - 10:30)
énse látom szegedröl, milyen kááár
én is szegedi vagyok
asszem én sem fogom látni...de nem dõl bennem össze a világ
2008. március 25. 11:09
#12
Idézet(frenetiq @ 2008. March 25. - 11:02)
Na végre le tudom igy forgatni a filmem...
One Night in Paris 3 - a frenetiq nightvision mode

a piszkos anyagiakról már beszéltetek?
2008. március 26. 15:54
#13
NecrosCara is my Mistress |
Csoport: Tag Csatlakozott: 06.01.16. Hozzászólás: 8558 Csatolások: 17675 Azonosító: 12106 offline |
Idézet(frenetiq @ 2008. March 25. - 11:02)
Na végre le tudom igy forgatni a filmem...
One Night in Paris 3 - a frenetiq nightvision mode
One Night in Paris 3 - a frenetiq nightvision mode
Hajrá! Várjuk a kész mestermûvet.
2008. március 26. 18:03
#14
krisztievisszatérő vendég |
Csoport: Tag Csatlakozott: 07.07.18. Hozzászólás: 120 Csatolások: 45 Azonosító: 35041 offline |
Idézet(Chyntya @ 2008. March 25. - 10:55)
én is szegedi vagyok
asszem én sem fogom látni...de nem dõl bennem össze a világ
asszem én sem fogom látni...de nem dõl bennem össze a világ
csak kiváncsi vagoyk h élöben is ilyen szép e mint a képeken :P
2008. április 21. 11:34
#17
White BullBull Skywalker |
Csoport: Kiemelt tag Csatlakozott: 04.10.07. Hozzászólás: 15531 Csatolások: 153208 Azonosító: 10 offline |
Idézet(-ÁgY- @ 2008. April 20. - 17:34)
szegény pestiek XD
Ritka pillanat - Lily Collins megmutatta a férjét

Együtt jelent meg Charlie McDowell-lel.
Orlando Bloom elárulta Katy Perry igazi nevét

VMA-n mutatta be a színpadon.
18 éves lenne most az Alkonyat Renesmee-je: így él az őt alakító színésznő

Hűha, így repül az idő!
A húga kísérte el Shawn Mendest a VMA-re: így hasonlítanak egymásra Aaliyah-val

A húga kísérte el az énekest.
Saoirse Ronan a férjével lépett a vörös szőnyegre

Ritkán jelennek meg együtt nyilvánosan.
Szőke lett Kendall Jenner - ez a híresség inspirálta őt

Új hajszínt villantott a modell.