Starity

Captain America visszatér

2011. január 04. 17:05   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy újabb Marvel-alkotás köszönt be idén a mozikban, hiszen a meseírók úgy gondolták, hogy itt az ideje megfilmesíteni a sikert hozó rajzfilmet.

hirdetés
Captain America visszatér

Captain America: The First Avenger – ezt a címet szánták az alkotók az új Marvel-filmnek, amit már 2011 júliusától fognak játszani az amerikai mozikban Chris Evans főszereplésével, és 2011 augusztusától már az európai mozik is vetíteni fogják a sikeresnek ígérkező filmet.

Az alkotás az akció–kaland és sci-fi műfajban kap majd helyet, olyan színészekkel az élen, mint Chris Evans, Samuel L. Jackson, Stanley Tucci, Sebastian Stan, Richard Armitage és Natalie Dormer.

Chris Evans kapta a főszerepet, ő alakítja Steve Rogerset, aki egyben Amerikai kapitány is; Natalie kapta Private Lorraine szerepét, míg Richard Armitage Heinz Kruger szerepébe bújik. Samuel L. Jackson Nick Fury megformálója lesz, Stanley Tucci pedig Abraham Erskinét alakítja majd. A filmet már 2010-ben leforgatták – így csak az utolsó simítások vannak hátra –, a forgatási helyszín pedig az angliai Hampshire volt.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek