Starity

Laura Zapatát már nem érdekli a kishúga

2010. május 17. 21:09   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 2004-es színházi botrány miatt romlott meg a kapcsolata Thalíával és a többi húgával. Azóta többször tettek kísérletet a békülésre, de sikertelenül.

hirdetés
Laura Zapatát már nem érdekli a kishúga

Laura Zapata és legkisebb féltestvére, Thalía Sodi sülve-főve együtt voltak fiatal koruktól kezdve: Thalía gyermekkorában tőle merítette az ötletet, hogy híres színész- vagy énekesnő lesz.

A családban ez az összetartás és békesség mindaddig szüntelen volt, míg 2002-ben be nem következett a tragédia: Laurát és egyik féltestvérét, Ernestina Sodit egy színházi előadásról autóval hazafelé tartva szervezett bűnbanda elrabolta és halálosan megfenyegette Mexikóvárosban, ötmillió dolláros váltságdíjat követelve Thalíától és dúsgazdag férjétől, aki nem más, mint Tommy Mottola amerikai producer, a Sony Music Entertainment volt igazgatója. Laurát az emberrablók 18 nap után szabadon engedték, mert ígéretet tett arra, hogy megszerzi a követelt pénzt. Húga, Ernestina 34 nap után szabadult, amikor is Thalía kifizette a váltságdíjat (amit a család biztonsága érdekében sokáig titkoltak).

A drámai események lelkileg nagyon megviselték mindhárom nőt, ennek ellenére Laura elhatározta, hogy az emberrablás történetét színdarabra viszi. A Mottola-Sodi házaspárnak az volt az egyetlen kérése, hogy a darabban ne szerepeljen egyikük neve sem, azonban ez Laurát hidegen hagyta: Thalía és Mottola neve többször is elhangzott a 2004-ben bemutatott Cautivas („Nők fogságban”) című színjátékban.

Azóta Laura nem tartja a kapcsolatot a Sodi családdal, az eseményeken nem jelenik meg, Thalíára pedig – akiben mindig is megvolt a békülő szándék – már többször tett nyilatkozataiban gúnyos megjegyzéseket. Az eltávolodás komolyságát igazolja, hogy amikor az énekesnő idén öt év után hazájába látogatott, Laura Zapata kivételével a család minden tagja megjelent azon a meglepetés-vacsorán, melyet Thalía riporter barátja szervezett a számára. „Nem jött el, pedig mindannyian szerettük volna, ha ő is itt van” – nyilatkozta Ernestina Sodi.

Nem mellékes információ, hogy a megrázó eseményekről Ernestina Sodi – aki egyébként bölcsész és író, valamint Mexikóváros egykori szépségkirálynője – 2006-ban könyvet jelentetett meg Líbranos del mal („Szabadíts meg minket a gonosztól”) címmel, amelyet húgának, Thalíának dedikált.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek