Miranda Kerr kétszer vetkőzött
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Miranda Kerr modell karrierje egyre feljebb és feljebb ível. Pedig ősszel úgy tűnt, hogy ezt már nem lehet fokozni.
hirdetés
Ősszel úgy tűnt, hogy Miranda Kerr elért mindent, amit modellként el lehet érni. Ő lett a Maybelline reklám arca és helyet kapott a Victoria Secret's angyalai között. Ezután hátra dőlhetett volna, mert ez a két szerződés bebiztosította évekre a helyét legkeresettebb modellek között. A lány azonban beleunt, hogy mindenki csak Orlando Bloom párjaként emlegeti, és ezért újra belevette magát a munkába.
Egyszerre két hiányos öltözékű divatanyaga jelent meg. Az i-D magazin ráadásul még az egyik címlap verzióját is vele képzelte el. A magazin címlapján alig lehetett ráismerni a lányra, mert a szerkesztők mindenkinek "leszedik" a szemöldökét. A GQ magazin júniusi lapszámában szintén az ausztrál modell fotósorozatát láthattuk .A szexi anyagot a Inez & Vinoodh fotóspáros készítette - akiknek Mihalik Enikő is köszönheti képeit.
Vajon a vetkőzés elég ahhoz, hogy ne a csak úgy ismerjék a nevét, mint "Mrs. Bloom"?
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Kipróbált egy új hajszínt.
A híresség mesélt az exéről.
Brutális gyilkosság történt.
Felpörgött a rajongótábor egy podcast részlet miatt.
Tokióban jártak együtt.
Nem sokkal a sorozat premierje előtt mentek szét.
Nem teljesen erre számítottunk.
Jegyespár voltak, de már szakítottak.
Együtt dolgozhatott a szerelmével.
Sokan csalódtak benne a régi fotója miatt.











