Meggyilkolhatták Dudás Miklóst?
A rendőrség nyomozása szerint nem lehet kizárni, hogy Dudás Miklós halála nem baleset volt, hanem gyilkosság.
hirdetésDudás Miklós halála az egész országot megrázta, ám a tragédia körülményei továbbra sem tisztázottak. A rendőrség olyan nyomokat talált a hatósági boncolás során, amelyek alapján nem zárható ki, hogy a 34 éves világbajnok kajakozó halála bűncselekmény következménye lehetett.
A BRFK Életvédelmi Osztálya január 6-án halált okozó testi sértés gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. Bár a hivatalos közlemény nem nevezte meg az elhunytat, minden körülmény arra utal, hogy Dudás Miklós ügyéről van szó. A nyomozás célja a sérülések keletkezésének pontos tisztázása.
A sportoló családját már korábban is súlyos tragédia érte. Dudás Miklós édesapja 2024 augusztusában egy félreértés tisztázása miatt került konfliktusba egy fővárosi benzinkútnál, ahol mindkettőjüket megtámadták. Az apa olyan súlyos ütéseket kapott, hogy fejét beverve összeesett, és hónapokig tartó küzdelem után, 2025 februárjában életét vesztette.
Az ügyben egyre több a megválaszolatlan kérdés, miközben a nyomozás továbbra is tart. A közvélemény és a sportvilág egyaránt választ vár arra, mi történhetett valójában Dudás Miklóssal.
via Blikk
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Brutális gyilkosság történt.
Nem teljesen erre számítottunk.
Jegyespár voltak, de már szakítottak.
Felpörgött a rajongótábor egy podcast részlet miatt.
Nem kendőzte el a véleményét.
Tokióban jártak együtt.
Valódi volt a sok férfi nemi szerv.
Sokan csalódtak benne a régi fotója miatt.
Hónapokkal ezelőtt megtörtént.
Elárulta, mi volt az ára a sikerének.











