Starity

Betegen is színpadra állt Usher

2011. január 15. 08:08   |   Szerző: xBlondie

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A popszupersztár, Usher nem a legjobb formáját hozta, amikor tegnap este színpadra lépett Berlinben.

hirdetés
Betegen is színpadra állt Usher

A 32 éves énekes egy korábbi fellépést kellett, hogy visszavonjon betegségre hivatkozva, mégis megpróbált a rajongóinak örömöt szerezni, ezért január 14-én este Berlinben felment a színpadra.

Azonban két dal után – amelyet playbackről énekelt és csak fél szívvel táncolt végig – kiderült, hogy gyenge produkciót adhatott, hiszen a közönség elkezdett fújogni. Usher lehajtott fejjel megállt pár percig, mielőtt elhagyta a színpadot. A színpadra felsiettek a koncert rendezői, és bejelentették, hogy elmarad a többi dal.

Az énekes szóvivője később azt nyilatkozta, hogy légzőszervi betegségről volt szó, ami megakadályozta, hogy megfelelően énekeljen. Az orvosokkal való megbeszélés után azt a tanácsot kapta, hogy a közelgő dátumokat mondja le, hogy pihenhessen, és elérhesse a teljes gyógyulást. Így hát a január–februári műsorokat áttették márciusra.

„Nagyon megbántam, hogy áttetettük a fellépéseket. Őszintén sajnálom, hogy kellemetlenségeket okoztam a rajongóimnak. – mondta a popszenzáció. – A rajongóim a legjobbak a világon, alig várom, hogy meggyógyuljak, és meg tudjam nekik adni azt a koncertet, amit megérdemelnek.”

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek