Starity

Bálint Antónia drámája

2011. január 24. 09:09   |   Szerző: tabutv.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bálint Antónia azt mondja a gyerekének, hogy elutazott az apja. Nemrég Bálint Antónia exe, Földesi-Szabó László a bírósági tárgyalásáról megszökött és ismeretlen helyre távozott. A híresség rettentően szomorú, a gyermeke pedig úgy tudja, hogy az édesapja elutazott...

hirdetés
Bálint Antónia drámája

Nagyon úgy tűnik, hogy Bálint Antónia kénytelen egyedül felnevelni imádott kislányát annak édesapja nélkül, ugyanis exkedvese, Földesi-Szabó László ismeretlen helyre távozott. Mint ismeretes, a férfi december 22-én, az ellene folyó per vége előtt egyszerűen kisétált a bíróság épületéből, ezért nemzetközi elfogatóparancs van érvényben ellene – az azóta eltelt időben nem adott életjelet magáról, így továbbra sem tudni, hol tartózkodik.

„Nem járok igazából sehova, esténként otthon vagyok, ha véletlen el kell valahová mennem, akkor is rohanok haza a kislányomhoz. Most olyan kiegyensúlyozottnak érzem magam, de lelkileg azért szomorú vagyok... ez a szomorúság sokáig nem fog elmúlni szerintem. Az én szomorúságom nem az, amikor valaki szakít a párjával és fél évig gyászol, mert nagyon úgy néz ki, hogy ez nem fél év lesz, de kívánom, hogy ne legyen igazam!” – meséli a tabutv.hu riporterének Bálint Antónia.

A híresség nem tartja valószínűnek, hogy Földesi-Szabó Lászlóval valaha is újra tudná kezdeni a párkapcsolatát, és ez nem csak a jelenleg a férfi ellen életbelépett nemzetközi elfogatóparancs miatt van így. „Nem hiszem, hogy ez létrejöhetne... még akkor sem, ha ő abszolút legálisan hazatérne. Neki volt egy új kapcsolata, ami úgy tudom, hogy szerelem, ezért szerintem ők is ott folytatnák, ahol abbahagyták...” – mondta el a Tabu Tv internetes videójában Antónia.

„A gyermekemnek egy apukája van. Ha bárki is lesz mellettem, az sohasem lesz az apukája. Volt már rá példa, hogy megkérdezte, hogy hol van az édesapja... ilyenkor pedig az igazságot mondom: elutazott!” – osztotta meg a tabutv.hu-ra klikkelőkkel Bálint Antónia.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek