Starity

Istenes Bence az új Sebestyén Balázs?

2011. február 04. 10:10   |   Szerző: édrienn

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kétségbe sem vonható Istenes Bence, azaz Ben humora és pozitív hozzáállása a dolgokhoz. Kicsit sem ijedt meg, hogy nem hosszabbították meg VIVA TV-s szerződését, hiszen az RTL már akkor is vadászta. Talán Balázs múltjából indultak ki.

hirdetés
Istenes Bence az új Sebestyén Balázs?

Alig pár hónapja még a Viva tv képernyőin láthattuk, viszont alig egy hónapja meg nem hosszabbított szerződése és szakmabelisége miatt került át az RTL Klub műsorára, ahol délutánonként nevetteti a közönséget.

Az elmúlt időszakban rengeteg olyan visszajelzés érkezett, hogy Ben hasonlít Balázsra, így pozitív, illetve negatív kritikákkal is bombázták az adót. Példának okáért, Ben úgy akar érvényesülni, hogy koppintja Balázs stílusát és humorát.

Bence a minap a Velvet kérdéseire válaszolt, amiben elárulta azt is, hogy vélekedik erről: „Magam is látom a hasonlóságot, sok mindenből adódóan: külsőnk, a fizimiskánk, a múltunk. Ő is VIVA-tv-zett, ő is talkshow-zott. Hasonló a stílusunk, ő is csipkelődős, beszólogatós, pimasz fiú. Egyáltalán nem zavar, hogy hozzá hasonlítanak, de ez csak a felszín. Én még nem mutattam meg magam, de a jövőben biztosan előjönnek majd az alapvető különbségek is, mert valójában két teljesen más karakter vagyunk. Most még csak egy kis részemet láthatták a nézők, így nem tudják, hogy milyen az egyéniségem és stílusom.”

A műsorvezető elmondta még, hogy édesapjára – aki szintén szakmabeli – mindig számíthat, hiszen elmondja neki hibáit, és tanácsokat is ad, hogy a bakikat hogy lehet kiküszöbölni a következő adásokban. 

Az RTL új arca egyébként elsősorban az élő műsorokat részesíti előnyben: „Alapvetően nagyon szeretem az élő műsort, jobban, mint a felvettet. Sokkal nagyobb a felelősség, sokkal jobban oda kell figyelni, nagyobb az adrenalin. Bármi megtörténhet, amit azonnal le kell reagálni – folytatta az interjút, majd mesélt későbbi terveiről is: – Szeretném, ha a nézők sokat nevetnének rajtam vagy a műsoron. Az a baj velünk, magyarokkal, hogy nem tudunk saját magunkon nevetni. Pedig ez egy nagyon fontos dolog. Én például nagyon szívesen csinálok magamból hülyét, hogy röhögjenek rajtam, és hogy egy kis öniróniával jól szórakozzunk. Még nem tudom pontosan, hogy milyen műsort szeretnék, de mindenképp olyat, hogy amikor az ember hazamegy a fárasztó hétköznap után, és leül a tévé elé, mosolyogni tudjon.”

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek