Starity

Dulce María: „Az életem nem volt szokványos”

2011. február 19. 09:09   |   Szerző: Atina21

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Adelaida Villamilsuárez kérdezte Dulce Maríát arról, hogyan érzi magát, mióta szólókarrierbe kezdett, illetve kifaggata magánéletéről is.

hirdetés
Dulce María: „Az életem nem volt szokványos”

Dulce María még csak 25 éves, de már nagyon sikeresnek mondhatja magát, hiszen sorozatokban szerepelt, együttesben énekelt – majd szólókarrierbe kezdett, nem kevés sikerrel. De modellként és zeneszerzőként is megállja a helyét. A sztár jól tudja, hogy mindent csak magának köszönhet, és ezért is vállalta el, hogy interjút ad. Dulce María imádja a rajongóit, így az sem áll tőle távol, hogyha az utcán megállítják, autogramokat osztogasson.

Hogy érzed magad, mióta nem az RBD-vel együtt énekelsz?
Határozottan elmondhatom, hogy így teljesen más. Ez egy óriási kihívás számomra, és felelősséget érzek az iránt, hogy ezt jól csináljam. Amiket írok, azzal kifejezhetem, amit érzek. Amikor az együttesben voltam, akkor ez teljesen másképp zajlott.

Az olvasok nagyon kíváncsiak, hogy most milyen a kapcsolatod az extagokkal?
Igazság szerint Istennek köszönthetem, hogy most sok munkám van. Csak azt sajnálom, hogy keveset látom a családomat. Az extagokat még most is nagyon szeretem, és tartom velük a kapcsolatot. Nagyon jól érezzük magunkat.

A 2010 a te éved volt. A popszakma legjobb énekesének választottak téged. Ezek szerint a rajongók veled voltak és vannak?
Nem panaszkodom, az emberek nagyon szeretnek. Nagyon hálás vagyok a rajongóimnak.

Miért döntöttél úgy, hogy tisztelegsz Selena előtt ebben a CD-den?
Van egy Selena című dalom, amit nagyon szeretek. Ez a dal arról szól, hogy a nőknek minél nagyobb beosztásban kell dolgozniuk, legyen méltóságuk, és tartsanak mindent tiszteletben. Selena nagyon kedves volt velem, ezért is szól róla egy dal. Kevés olyan művész van, aki ikonná válhat.

Mondasz valamit az új albumról?
Igazán jóra sikerült, és nagyon tetszik nekem is.

25 éves vagy, és most ünnepled a karriered 20. évfordulóját. Hogyan jutott időd a gyerekkorodra?
Az életem nem volt szokványos. Kezdetben sok időre volt szükségem, hogy beletanuljak a szakmába, de nagyon élveztem. Nem maradtam le semmilyen gyerekkori játékról. Nagyon jól éreztem magam a barátaimmal, és rendszeresen jártam iskolába is. De mivel nagyon ebben akartam dolgozni, ezért mindent megtettem érte, amit csak lehetett.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek