Olcsó sztriptíztáncos volt VV Szandika
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Való Világ plasztikcicájának múltja senki előtt sem titok, de azt már kevesebben tudják, hogy a lány hencegésével ellentétben az éjszakai élet nem volt kifizetődő.
hirdetés
Az önbizalomhiányos szőke villalakó egykori munkahelyéről több vendég is elpártolt Szandika túlzásba vitt plasztikázásától. Legalábbis ezt állítja Sanyi, a lány egyetlen pártfogója, aki a Blikknek kifejtette, hogy a lánynak kár volt elrontania magát és teljesen feleslegesek voltak a műtétek. „Nem mindenkinek tetszett a sok plasztikázás után Szandika. Eredeti formájában egy bájos kislány volt, sok vendégnek bejött, most viszont már egyre kevesebbnek.”
Egykori munkahelye, az egyik ismert budapesti night club még mindig az ő plasztikázatlan fotóival csábítja be a kuncsaftokat. Az üzletvezető szerint azonban Szandika mindig is nagy népszerűségnek örvendett már csak a közvetlensége miatt is, és a lány nagyon szerette a munkáját.
Sanyi nem így emlékszik vissza, szerinte a szőkeség már nem élvezte az éjszakázást és pénzt is alig kapott érte: „Hiába villogott azzal, hogy mennyit keresett a bárban, nem kapott ő ott szinte semmit. Egy este néhány ezer forintot vitt csak haza, miközben egész éjjel dolgozott, és még azt a keveset is elverte egy nap alatt, amit hazahozott. Ha dőlt volna a pénz, akkor nem nekem kellett volna tankolnom a kocsiját, mert arra sem futotta. Pont ezért akart már kilépni ebből az egészből, próbálta otthagyni az éjszakai életet, de leragadt. Ezért jelentkezett a ValóVilágba is, hiszen nem az a legfőbb vágya, hogy éjszakánként félmeztelenül pörögjön egy rúdon.”
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A magánéletéről mesélt.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
Hát persze, hogy ő is ott volt!
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Még mindig csatázik a két család.
Megkezdődött a ceremóniasorozat.
Nem örülnek a rajongók.
Felbolydult New York városa.
Új életet kezdett, és azóta jól van.











