Amanda Seyfried meztelenül adott interjút
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Amanda Seyfried a közelmúltban megszabadult ruháitól, és meztelenül adott interjút Justin Timberlake-nek – természetesen telefonon keresztül.
hirdetés
A 25 éves színésznő nemrég évakosztümben adott interjút az amerikai Interview magazinnak, aki nem mást, mint Justin Timberlake-et kérte fel az újságíró posztjára. A „kérdezz-felelek” telefonon zajlott le, így az, hogy Seyfried kisasszony nem viselt ruhát, csak az interjú közben derült ki.
„Azt hiszem, meg kellene említenem, hogy pillanatnyilag egyáltalán nincs rajtam ruha” – mondta szégyenkezés nélkül a tehetség.
Justin egy kis hallgatás után azt felelte, hogy az ő részéről teljesen rendben van a dolog, és ha tényleg így szeretne interjút adni, nyugodtan folytassa.
Amanda azt is hozzátette, hogy számára ez a legkényelmesebb viselet, hiszen így született, ezért, ha teheti, gyorsan meg is szabadul ruháitól, amint hazaér egy-egy forgatással teli nap után.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A kifutón jelentek meg a párizsi divathéten.
A magánéletéről mesélt.
Nehéz időszakon van túl a modell.
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
Nem örülnek a rajongók.
Új fotók is érkeztek.
Még mindig a Velünk véget ér-ügyről van szó.
Meglepő választás az énekesnőtől.











