Starity

Ismét együtt a Blue, irány az Eurovízió!

2011. március 09. 18:06   |   Szerző: Barbus87

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A BBC januárban bejelentette, hogy a Lee Ryan, Duncan James, Antony Cosa és Simon Webbe alkotta fiúcsapatot indítja a 2011-es Eurovíziós Dalversenyen, így 1957-es debütálása óta először nem rendez nemzeti döntőt az Egyesült Királyság.

hirdetés
Ismét együtt a Blue, irány az Eurovízió!

A srácok az I Can című dalukkal indulnak, amelyet március 11-én a Graham Norton Show-ban fognak bemutatni. A dalt Lee és Duncan közösen írták. Mivel az Egyesült Királyság alanyi jogon a döntőbe jut, így a fiúkat a május 14-én megrendezett fináléban hallhatjuk a dalversenyen.

Az együttes minden tagja kapcsolatba került már valahogy az Eurovíziós Dalversennyel. Antony 2006-ban már szerepelt a válogatón, azonban nem ő került ki győztesen. Simon volt zsűritag, Duncan 2009-ben az angolok bemondójaként jelent meg, míg Lee 2005-ben dalt írt Andy Scott-Lee számára a nemzeti döntőre.

A Blue 2001-ben alakult, és 2005-ig több mint 13 millió lemezt adtak el Európában. Ha a srácoknak sikeres lesz a visszatérés, talán London számára 2012 nem csak az olimpia éve lesz.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek