Starity

Nálunk tolong Hollywood

2011. március 19. 18:06   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mostanság meg sem lepődünk azon, ha azt halljuk, valaki hazánkba téved forgatni. Olyan sokan választják Magyarországot egy-egy film helyszínéül, hogy már követni sem lehet.

hirdetés
Nálunk tolong Hollywood

Éppen ezért a következő listán keresztül bemutatjuk azokat a filmeket, melyeket hazánkban vettek fel, és közeleg a premierjük.

Az első ilyen lenne A rítus  premierje március 10. –, és már javában vetítik a hazai mozik. A főszerepben Anthony Hopkins, aki elmondása szerint nagyon élvezte a budapesti fürdők nyújtotta lehetőségeket.  A megtörtént eseményen alapuló horror-dráma egy fiatal katolikus papról szól, aki kijárja az egyház ördögűzési iskoláját. 

Az ezt követő alkotás A Sas nevet viseli, melynek főszereplője Channing Tatum. A rendező magyar származású, és azért választotta hazánkat, mert a Budai-hegység bizonyos részei kellőképpen hasonlítanak a római kori Britanniára. A film premierjének dátumát március 24-ére tűzték ki, és több magyar színész arca is visszatekint ránk a képernyőről. Szöveges szerepet azonban nem kaptak, mivel különös figyelmet fordítottak az egykori római akcentusra.

hirdetés

A következő film a Selena Gomez, Leighton Meester és  Katie Cassidy szereplésével készült Monte Carlo, melyet július 1-jén mutatnak be. A történet szerint három barátnő Párizsba utazik vakációzni, ahol egyiküket összetévesztik egy brit milliomossal, és mielőtt tisztázhatnák a félreértést, mindannyian Monte Carlóban találják magukat, ahol belecsöppennek a felső tízezer csillogó világába. A filmben szerepel Árpa Attila is, aki egy biztonsági őrt alakít.

A negyedik Keanu Reeves 47 Ronin című filmje. A sztár jelenleg is hazánkban tartózkodik, és az egyhetes pihenő után nekiláttak a forgatásoknak. Az alkotás egy 18. századi szamurájsztori, a forgatás pedig a Raleigh stúdióban történik, ahol egy egész japán falut húztak fel a filmhez. A premier valószínűleg novemberre várható.

Az egyik legnagyobb izgalmat kiváltó alkotás Angelina Jolie nevéhez fűzhető, aki több mint két hónapot töltött Budapesten, illetve a Raleigh stúdióban. A filmnek még nem adtak hivatalos címet, és a premier napját sem tűzték ki. A balkáni háború idején játszódó film egy szerb fiúról és egy muzulmán lányról szól, akik egymásba szeretnek, de a háború csúnyán beleszól a kapcsolatukba. 

És végezetül a Robert Pattinson főszereplésével készült Bel Ami című film, mely szintén nem kapott még pontos dátumot. Részben Angliában, részben Budapesten, illetve a Balatonnál forgattak, a stáb tavaly márciusban és áprilisban dolgozott nálunk. Pattinson mellett még olyan nevek tűntek fel, mint Uma Thurman és Christina Ricci.

Természetesen ezek csak a közeljövőben bemutatott filmek. A Nicolas Cage főszereplésével készült Boszorkányvadászat egy részét szintén nálunk forgatták, csakúgy, mint A hollót és Az adósságot is. Arnold Schwarzenegger szintén tervezi a Magyarországon való forgatást, és ki tudja, hány sztár teszi be még a lábát hazánkba.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek