Starity

Áprilisban érkezik a Díva

2011. március 19. 13:01   |   Szerző: stikalika

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Cher és Christina Aguilera főszereplésével készült zenés vígjátékot ugyan a hazai mozik nem mutatták be, de a DVD hamarosan, április 27-én megjelenik nálunk is, rengeteg extrával.

hirdetés
Áprilisban érkezik a Díva

A film 2010. november 24-én debütált Amerikában, ahol szép sikereket ért el, majd decembertől kezdve egészen február végéig folyamatosan mutatták be a világ többi részén is. A sikert jól mutatja, hogy összesítésben a filmtörténelem 7. legsikeresebb musicaljéről beszélhetünk, a filmzenei album pedig már 15 hete az albumeladások előkelő helyezéseit foglalhatja el. Sajnos a kiadó különböző megfontolásokból hazánkban nem küldte a mozikba a filmet.

De amit már rengeteg rajongó és musicalkedvelő is várt, az most végre eljött: ugyanis április 27-étől már a boltokban kapható lesz a film DVD- és Blu-ray-változata is, rengeteg specialitással. Ezek közé tarzotik hat eddig nem látott szám és koreográfia, rendezői és színészi kommentár, és egy alternatív nyitány is.

Röviden a történet és a szereplők: Egy vidéki pincérlány (Christina Aguilera), aki imád énekelni, a nagyvárosba költözik, mert azt reméli, sztár lehet belőle. Végül egy füstös, félhomályos klubban köt ki. A hely tulajdonosa (Cher) éppen új csillagot keres, hogy megmenthesse eladósodott szórakozóhelyét, és a lány végre a reflektorfénybe léphet.

A szemet gyönyörködtető show és az őrületes zeneszámok mellett ráadásul rengeteg sztárszínész mulattat, köztük Eric Dane (A Grace klinika tévésorozatból), Kristen Bell (Minden kút Rómába vezet) és Stanley Tucci (Az ördög Pradát visel). 

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek