Starity

A Hurts is jön a Szigetre

2011. március 19. 15:03   |   Szerző: szavy

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Úgy tűnik, hogy a tavalyi év után az idén sem lesz kevesebb fellépése a manchesteri fiúknak. Nyáron fesztiválokon fognak fellépni – a Szigeten is!

hirdetés
A Hurts is jön a Szigetre

A magyar rajongóknak csupán nyárig kell várniuk, és élőben is elénekelhetik Theóval a Wonderful Life-ot.

A szinte minden nap másik országban fellépő popduó nyáron a fesztiválokon fogja szórakoztatni a szerencsés közönséget, ennek keretében fognak fellépni hazánkban is. A Hurts a világ legnagyobb könnyűzenei fesztiváljaira fog ellátogatni, vagyis ott lesznek az Isle of Wight-on és a T in the Parkon, valamint a Sziget Fesztiválon is, ahol akár mi is tanúi lehetünk élő fellépéseik egyikének.

Az Óbudai-szigeten augusztus 10–15. között megrendezésre kerülő Sziget Fesztiválnak még nincs meg a pontos programja, csak a fellépők neve, illetve az, hogy az egyes előadók melyik színpadot vehetik birtokukba a fellépésük erejéig. Így tehát a Hurts az A38-WAN2 elnevezésű színpadon fog fellépni, ahol az elmúlt évek mintájára idén is kultikus fellépők sokasága lesz látható.

A további fellépőket a Sziget hivatalos oldalán lehet elolvasni ide kattinva.

hirdetés

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek