Selena Gomez kínos bugyit villantott
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Néhány hónapja már sejthető volt, hogy nincs minden rendben Selena Gomez gondolkodásával, ha Justin Biebert vonzónak találja. Most azonban az is kiderült, hogy az ízlésével is akadnak súlyos problémák.
hirdetés
Az ifjú tinisztár, Selena Gomez legutóbbi koncertjén látszólag tökéletesen felöltözött, hiszen nagyon illett hozzá pink ruhája. A koncert előrehaladtával elkezdett ugrálva táncolni, amitől szoknyája fellibbent, és kivillant alóla a bugyija. Ám a fehérnemű egyáltalán nem egy hagyományos darab volt, ugyanis ilyet kizárólag az alakproblémával küzdő hölgyek és a magymamák viselnek. Selena kínosan magyarázkodásával azt próbálta elhitetni, hogy pont azért húzta magára a fehérneműt, hogy ne tárja közszemlére a valódi alsóneműjét.
Sok logika nincs a dologkban, de ezen már meg sem lepődünk, hisz a legextrémebb és legkülönösebb magyarázatokkal tudnak előrukkolni a hírességek egy-egy kínos momentum után.

hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Jegyespár voltak, de már szakítottak.
Nem teljesen erre számítottunk.
Valódi volt a sok férfi nemi szerv.
Nem kendőzte el a véleményét.
Továbbra is dúl köztük a szerelem.
Sokan csalódtak benne a régi fotója miatt.
Hónapokkal ezelőtt megtörtént.
Meglepő dolgot árult el.
Elárulta, mi volt az ára a sikerének.
Miller Dávid fontos szerepet játszik a sorozatban.











