Jerry O'Connell Budapestre érkezett
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 37 éves színész tegnapelőtt érkezett hazánkba, és kiderült, nagyon sok szál fűzi ide.
hirdetés
A Sliders szívtiprója nemrég érkezett Budapestre, és azon kevesek között van, aki nem forgatás céljából látogat el hazánkba. Mint kiderült, Jerryt nagyon is sok régi emlék fűzi Magyarországhoz, melyekről egy budapesti konferencián beszélt.
„Az egyik legjobb egyetemi barátom magyar volt, a legjobb vívóedzőm magyar volt, és az első barátnőm is magyar volt. Szóval már alig vártam, hogy végre eljöhessek Budapestre, amiről korábban olyan sokat hallottam” – kezdte mondandóját az amerikai színész.
O'Connell várhatóan szombat este távozik az országból, addig is a városnézés mellett a magyar–holland meccset és a Női Tőr Világkupa-versenyt is beiktatja. A sporteredményeit magyar edzőjének, Élthes Csabának köszönheti, és Magyarországot a barátja révén kedvelte meg.
„Csaba nagyon keményen hajtott minket, Robi anyukája pedig mindig finom magyar ételeket főzött, amelyeket imádtam. Szóval, sokat köszönhetek a magyaroknak. Mindig arra buzdítottak, hogy jöjjek el ide, és most végre sikerült!”
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Tényleg ennyire összeugrottak?
A színésszel 2010-ben váltak el.
Kipróbált egy új hajszínt.
A híresség mesélt az exéről.
Nemrég házasodtak össze.
Utólag kivágta a jelenetet.
Brutális gyilkosság történt.
Újabb kalamajka az ügyben.
Nem sokkal a sorozat premierje előtt mentek szét.
Nagyon sokat edzett a filmre.











