Gábor Zsazsa állapota kritikus
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Elizabeth Taylor színésznő halálhíre hallatán rosszul lett a hollywoodi díva is, és most lélegeztetőgép tartja életben. Férje szerint hátralévő életét ágyban fogja tölteni.


Lélegeztetőgép tartja életben Gábor Zsazsát, akit rövid otthonlét után múlt héten újból kórházba szállítottak, miután megtudta Elizabeth Taylor halálhírét, és rosszul lett.
A színésznő tavaly nyár óta betegeskedik, és a televízióból tudta meg Liz Taylor halálát, ami annyira megrázta, hogy életveszélyesen magas vérnyomással azonnal kórházba szállították. Zsazsa férje, Frederic von Anhalt herceg közölte, hogy a díva vért köpött, és az állapota olyan mértékben rosszabodott, hogy most önálló légzésre is képtelen.
A színésznő számos egészségügyi problémával küzd: januárban leamputálták a jobb lábát, márciusban ismét kórházba szállították, mert bal lábában nem volt vérkeringés. Az orvosok javasolták az amputációt a bal lábnál is, de ezt Zsazsa nem engedte, így a gyógyszeres kezelés mellett döntött, amivel 50 százalék az esélye, hogy túléli a következő évet.
„Nem számítunk rá, hogy jobban lesz. A hátralevő életét már ágyban fogja tölteni” – közölte Zsazsa férje, Frederic von Anhalt herceg a múlt heti rosszullét után.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
Először adott interjút Kate Cassidy.
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Tegnap volt az első meghallgatás.
Egy időre jegeli a barátságot.
Még csak 13 éves, de valóságos díva!
Persze, hogy van beceneve!
A férfiaknak akar tetszeni és folyamatos megfelelési kényszer dolgozik benne.
Beadta a válási papírokat
Kifütyültékőt a szurkolók.