VV4: Lacit kórházba szállították
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Dr. Lázár Lászlót, a Való Világ 4 dokiját tegnap mentő vitte el a kis „lakásuktól”. Laci talán nem bírja a dzsungeléletet?
hirdetés
A VV4 dokija, Dr. Lázár László tegnap délelőtt jelentkezett a villa orvosánál, hogy végtagjai zsibbandank és mellkasa erősen szúr. A show orvosa azonnal hívta a mentőket, majd kórházba szállították Lacit. Tegnap este tudta meg a sajtó, hogy mi is lehet a baja, ugyanis Lacinál semmiféle szervi rendellenességet nem találtak.
Az orvosok állítása szerint, idegi alapon következtek be a rosszullétek. A kórház fele menet Laci igen rosszul festett, még infúziót is adatak neki. A jó erőben lévő férfi a mentő kocsiban még beszélt is az orvosokkal és ő nyugtatgatta őket. Állítása szerint aznap megközelítőleg 4 liter folyadék ot megivott, de még mindig kívánta a vízet.
Félnapi kivizsgálás után kizárták a szívroham, a billentyűzavar és egyéb beteségek tüneteit. Mivel Lacinál semmi komoly tünetet nem találtak, ezért még az este folyamán visszaengedték a villába, aki azonban tekintettel a körülményekre, végül feladta a játékot és elhagyta a villát.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Jegyespár voltak, de már szakítottak.
Nem teljesen erre számítottunk.
Valódi volt a sok férfi nemi szerv.
Nem kendőzte el a véleményét.
Sokan csalódtak benne a régi fotója miatt.
Továbbra is dúl köztük a szerelem.
Hónapokkal ezelőtt megtörtént.
Elárulta, mi volt az ára a sikerének.
Meglepő dolgot árult el.
Miller Dávid fontos szerepet játszik a sorozatban.











