Új We The Kings-dal jelent meg
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A We The Kings frontembere, Travis Clark mutatta be új számukat, a Friday is Forevert.
A We The Kingsnek már 4 albuma jelent meg, mégis csak egy éve kezdett el rájuk felfigyelni a világ, miután Demi Lovatóval elkészítették a We'll be a dream című duettjüket. A szám elsöprő sikert aratott, a hozzá készült videóklip meg annál inkább.
A banda énekese, Travis Clark korábban szervezett egy live chatet, ahol ezrek vártak arra, hogy élőben tudjanak kérdezni kedvencüktől. Egész végig egyfajta kérdezz-felelek játék ment, de ezt a srác megszakította, aminek fanatikusai nem igazán örültek: bejelentette, hogy meg szeretné mutatni a We The Kings legújabb dalát, a Friday is Forevert. A YouTube-ra is felkerült a videó, amit itt lehet megnézni.
Akkor még csak az akusztikus verziót lehetett hallani, azonban ma megjelent a szám stúdióverziója is, amit erre a linkre kattintva lehet meghallgatni a minizenelejátszó elindításával. Még annyit lehet tudni, hogy ez a fiúk legújabb albumához készült, és már április 12-én le lehet tölteni az iTunesról.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Fura dolgot posztolt a férje.
Nagyon szerelmes a sztár.
Nagyon aggódnak érte.
Bepillantást engedett az otthonába.
Változtatott a megjelenésén a színész.
Hailey-nek időre van szüksége.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Véget értek a mézeshetek.