Starity

Ada munka nélkül maradt

2011. április 15. 14:02   |   Szerző: Becca Diamond

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Átmenetileg dolgozott a rádiónál, mivel decemberben nem hosszabbították meg szerződését a VIVA tévénél. Most viszont munkanélküli lett a kétgyermekes anyuka.

hirdetés
Ada munka nélkül maradt

Ada két okból kifolyólag kezdett rádiózni: az egyik, hogy kamatoztassa a ViVA-nál szerzett tapasztalatait, valamint eltartsa 5 éves ikreit.

Március 8-án indult el egy vadonatúj rádió, a Rádió Face, és reggeli műsorához kerestek női műsorvezetőt. Ada egy hónap próbaidőt kapott, hogy bebizonyítsa, ő a legalkalmasabb a munkára. Izgalommal és energiadúsan vágott bele az új projektbe, de végül nem őt válaszották.

A rádió igazgatója, Végvári Tibor nyilatkozott a Borsnak, és megerősítette, hogy április 1-jén tényleg megváltak az egykori tévés műsorvezetőtől.

„Egy hónap próbaidőben egyeztünk meg, és közösen döntöttünk a szerződés megszüntetéséről. Megy tovább az első nőknek szóló rádió Ada nélkül. Nem a tudásával volt gond, hiszen ő profi és tehetséges, de erre a feladatra más stílusú műsorvezetőt képzeltünk el. Olyasvalakit, aki tudja frusztrálni a pasikat, és megszólítani a csajokat. Az elmúlt hetekben sok tapasztalatot gyűjtöttünk, amelyeket meg is vitattunk a munkatársakkal, és amelyeket hasznosítunk a megfelelő személy kiválasztásánál.

A Bors értesülései szerint nem Ada az egyetlen híresség, akivel próbálkoznak: Horváth Éva, Debreczeni Zita, Szorcsik Viktória, Ádok Zoltán, Varga Viktor, sőt, VV Olivér is a lehetőségre vár.

Az újság megkérdezte a huszonnyolc éves anyukát is, hogy mit tervez ez után, de ő nem kívánt nyilatkozni.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek