VV4: Jerzyért egy ország száll harcba
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az eddigi riválisok összefognak, hogy Béci még véletlenül se kerüljön vissza a villába a vasárnapi párbajon. Erre akkor szánták el magukat, miután a Rácz fiú a Való Világ élő adásában úgy döntött, „sógorát” hívja ki a párbajra.
hirdetés
Alaposan felkorbácsolta a rajongókat Béci szerdai döntése, ekkor dőlt el ugyanis, hogy Jerzyt viszi ki párbajozni. Ezt az övön aluli lépést viszont már a villa szépfiújának rokonai és ismerősei sem hagyják annyiban: készek szövetkezni az eddigi ellentáborral is, hogy számukra a lehető legpozitívabban alakuljon ez a párbaj. Ez a klikkesedés most Bécire üthet vissza.
„Biztos vagyok benne, hogy Jerzy ebben a helyzetben a szívére hallgatott volna, mintsem hogy taktikázzon. Rácz úrfi ugyanis választhatott volna mást is, de mivel nem így tett, ezért mi is úgy gondoljuk, hogy megengedhetjük magunknak a taktikázást. Akit lehet, mozgósítani fogunk az ellentábor részéről is, harcba hívjuk Alekosz, Olivér és Éva rajongóit, hiszen most igazán megvan a lehetőségük arra, hogy elvegyék a döntőbe jutás lehetőségét Bécitől” – mondta az Új Ásznak Zoltán, Jerzy sógora.
VV Olivér is üdvözölte Jerzy családjának ötletét, és reménykedik, hogy Béci a hétvégén végre hazamegy.
„Jó felvetés, mellette vagyok. Leginkább persze annak örülnék, ha az emberek Alekoszra tartogatnák az SMS-eiket, de természetesen jelen helyzetben szívesebben látnám Jerzyt a villában, mint Bécit” – mondta Olivér, majd azt is hozzátette: „A villa szépfiújának sokkal nagyobb szüksége lenne a főnyereményre.”
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Tényleg ennyire összeugrottak?
Nem igazán sikerült a szervezés.
Kipróbált egy új hajszínt.
A híresség mesélt az exéről.
A színésszel 2010-ben váltak el.
Brutális gyilkosság történt.
Jegyespár voltak, de már szakítottak.
Nem teljesen erre számítottunk.
Felpörgött a rajongótábor egy podcast részlet miatt.
Valódi volt a sok férfi nemi szerv.













