Kiadó nélkül a Sugababes?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az a pletyka járja hogy a trióval szerződést bontott amerikai kiadójuk, a Roc Nation.
hirdetés
A lányok 2009. áprilisában kötöttek szerződést Jay-Z kiadójával 3 album erejéig. Ám mostanra a csapat neve lekerült a kiadó hivatalos oldaláról. A Sweet 7 lenne az első Sugababes album, ami megjelenne Amerikában.
Egyenlőre nincs hivatalos bejelentés, de azon sem lehetne meglepődni, ha a pletykák igazak lennének.
A lányok új albuma a Sweet 7 Március 15-én jelent meg Angliában, és a listákon elég csúfosan szerepelt: csak a 14. helyen debütál 11.000 eladott példánnyal, a hét közepén pedig már csak a 36. helyen áll.
Pedig az új albumhoz nagy reményeket fűztek mind a rajongók, mind a csapattagok. A szerződés értelmében olyan producerekkel dolgozhattak együtt mint RedOne és Ne-Yo. Mint látszik, ők sem voltak elegek az album sikeréhez.
Ezek mellett pedig 2009. szeptemberében jelentették be hogy a csapat egyetlen megmaradt alapítótagja Keisha Buchanan kiszáll a csapatból, helyére pedig az Euroviziós Dalversenyből megismert Jade Ewen került.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Cara Delevingne az első nyíltan leszbikus nő a Playboy nyomtatott címlapján.
Harmadik gyermekét várja.
Évek óta nem vállalt színészi munkát.
Szorongást okozott nála a teste változása.
Kiderült, hogy mi okozta a halálát.
Már nem kell a régi barátainak.
A sztárpár elárulta, hogy kislány vagy kisfiú lesz-e.
Kiderült, meddig titkolták, hogy együtt vannak.
Súlyos betegséget diagnosztizáltak a lányoknál.
Kéz a kézben sétáltak.











