Starity

Brad Pitt nem őriz jó emlékeket Budapestről

2011. április 20. 16:04   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mindenki emlékszik azokra a hetekre, amikor a sztárpár, Brad Pitt és Angelina Jolie hazánkban tartózkodott. A színész elmondása szerint gyűlölködve kísérte el nejét.

hirdetés
Brad Pitt nem őriz jó emlékeket Budapestről

Brad Pitt őszintén vallott egy magazinnak legutóbbi interjújában, melyben elmondta, mennyire nehéz volt rávennie magát, hogy visszatérjen Budapestre, egykori barátnője ugyanis itt szakított vele.

Pitt 1989-ben egyszer már járt hazánkban, amikor exbarátnője, Jill Schoelen a fővárosban forgatta egyik filmjét.

Felhívott, és kérte, hogy utazzak oda, mert szörnyen érzi magát. Nyolcszáz dollárom volt, és ebből hatszázat a jegyekre költöttem – mesélte Brad, akit megérkezése után nem sokkal dobtak. – Jill azt szerette volna személyesen közölni, hogy beleszeretett a rendezőbe. Az estét valami padon töltöttem, másnap pedig repültem haza. Úgy vélem, sokat változott az esettől a jellemem.”

A színésznő Dwight H. Little rendező miatt szakított a világsztárral, és úgy tervezte, nem látogat többé Magyarországra – azonban feleségének mégis igent mondott, és több hónapot hazánkban töltöttek. A sztárpár annyira megszerette a környéket, hogy még egy házat is vettek az egyik kerületben.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek