Starity

Május 5-én debütál Janicsák Veca saját dala

2011. május 02. 17:05   |   Szerző: Liafen

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Wolf Kati és Király L. Norbi után újabb X-faktoros énekesnek, Janicsák Vecának jelenik meg saját dala május 5-én, a Story magazin CD-mellékletén. Veca saját szerzeménye a hamarosan megjelenő albumán is helyet kap majd.

hirdetés
Május 5-én debütál Janicsák Veca saját dala

Május 5-én, csütörtökön jelenik meg Janicsák Vecának, az X-Faktor aranytorkú énekesnőjének saját dala a Story magazin limitált példányszámú CD-mellékletes változatában. Az x6 – Az első saját dalok lemezen helyet kap még Wolf Kati, Király L. Norbi, Takács Nikolas, Vastag Csaba és Vastag Tamás dala is.

A verseny óta is töretlen népszerűségű Veca saját maga írta a dalszöveget. Korábban azt nyilatkozta az énekesnő, hogy nem szeretné elhamarkodni az első albumát, kicsit megváratja rajongóit, ám most kedvelői örömére hamarosan hallható lesz a saját dala is, amivel várhatóan nagy sikereket ér majd el – ahogyan azt tette Az első X című válogatáslemezével is.

Vecának mostanság amúgy sincs panasza arra, hogy kevés a fellépése: egymást érik az X-faktoros koncertek, interjúk, továbbá népszerűségének köszönhetően a díjak is. A dallal kapcsolatban a hivatalos Facebook-oldalán (mely várhatólag napokon belül eléri a 150 000 kedvelőt) osztott meg információkat: „Sziasztok drágáim! Május 5-én megjelenik egy X-Faktor-lemez, amin hallható lesz az első dal, ami a lemezemre is felkerül majd (Befejezni nem lehet, csak abbahagyni). Nem a végleges verzió, viszont remélem, szeretni fogjátok! A szöveget én írtam. Puszi, Veca

Az énekesnő első lemeze várhatóan szeptemberben kerül a boltok polcaira.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek