Starity

Bálint Antóniát kórházba szállították

2011. május 07. 14:02   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Ruttkai Éva Színház társalgójában ájult el a magyar műsorvezetőnő, akit azonnal kórházba szállítottak.

hirdetés
Bálint Antóniát kórházba szállították

Rohammentő szállította kórházba Bálint Antóniát, az egykori szépségkirálynőt, aki a Ruttkai Éva Színházban tartózkodott. A műsorvezetőnő relaxáció reményében indult a társalgóba, amikor hirtelen rosszul lett és összeesett.

A mentősök több dologra gyanakodtak, ám kiderült, valószínűleg magánéleti problémák okozták a héten fellépő, többszöri rosszulléteket. Férjét ugyanis csalás és sikkasztás vádjával hét év börtönre ítélték, ám megszökött a Fővárosi Bíróság épületéből – Antónia azóta sem tud róla semmit.

A Bors magazinnak adott interjúban nem nyilatkozott magánéletéről, ismerősei azonban tudni vélik, nehéznek bizonyul egyedül nevelnie hároméves kislányát.

„Az EKG szerencsére az igazán nagy bajt kizárta. A kórházban átestem ultrahangon, röntgenen, és sikerült minden olyan okot kizárni, amely aggodalomra adhatott volna okot. A gyanú szerint mélyizomgörcsöm volt, ezért éreztem úgy, hogy nem kapok levegőt. Azt javasolták, pihenjek minél többet, a kiváltó ok ugyanis valószínűleg a stressz” – nyilatkozta a műsorvezető.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek