Arnold Schwarzenegger válik
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az osztrák származású testépítő, színész és kormányzó 25 évnyi házasság után elválik feleségétől, Maria Shrivertől.


Az osztrák születésű Terminátor – akit 2003-ban Kalifornia állam 38. kormányzójává választottak – 1986. április 26-án a Massachusetts államban található Hyannisban vette feleségül újságíró menyasszonyát, Maria Shrivert. A negyedévszázados házasság alatt a színésznek és feleségének – aki egyébként John F. Kennedy unokahúga – négy közös gyermeke született: Katherine, Christina, Patrick és Christopher. A szép évszám ismeretében bizonyára sokakat meglepésként ért, amikor a bejelentették a nagyvilág számára, hogy 25 évnyi házasság után különválnak útjaik.
A válással kapcsolatban a Los Angeles Times magazinnak adott interjúban a következőket nyilatkozták: „Ez egy ideje mindannyiunk számára nagyon személyes kérdés volt, ami hatással volt a szakmai életünkre is. Miután sokat gondolkodtunk és beszélgettünk, együtt meghoztuk ezt a döntést. Ebben az időszakban már külön élünk, és próbálunk az esetleges leendő kapcsolatunkra koncentrálni. Továbbra is ugyanúgy szeretni fogjuk a négy közös gyermekünket, hiszem ők jelentik a fényt és az életünk középpontját. Úgy gondoljuk, hogy ez a mi magánéletünk, ezért sem mi, sem a család közeli hozzátartozói sem fognak további részleteket közölni a válással kapcsolatban. Kérjük a médiát, hogy ezt tartsa tiszteletben.”

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Durván nekimentek a rajongók a sztárpárnak.
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
Az egykori sportoló jelenleg nem tud járni.
A hírről a közösségi médiában számolt be.
Outfitek a vörös szőnyegről.
Közzétettek egy videót, amit neki címeztek.
Végül a szerep Kristen Stewartnál landolt.
Tegnap volt az első meghallgatás.
Először adott interjút Kate Cassidy.
17 éve mutatták be Stephenie Meyer regényének adaptációját.