Starity

Adam Lambert magánéletének titkai

2010. június 08. 18:06   |   Szerző: ancsa13

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Adam szerelmi háromszögbe kevredett, vagy nem is szereti Tommyt csak játszik vele? És Brad a háttérből figyel és lecsap Adamre, aki még mindig nem felejtette el első és egyetlen szerelmét?

hirdetés
Adam Lambert magánéletének titkai

Az egész ott kezdődött, hogy 2006-ban Adam összejött Brad Bellel, amikor még életét Los Angeles-i melegbárokban töltötte, mint énekes. Teljesen beleszeretett és Brad is szerette őt, de kapcsolatuk azonban csak 2 évig tartott, bár Adam sosem felejtette el volt szerelmét.

Pedig volt kapcsolata Drake LaBryvel, de őt sosem szerette igazán. És hírbehozták az American Idolból ismert Kris Allennel aki szobatársa volt az Idol alatt, ugyan ezek csak pletykának bizonyultak, hiszen mindketten tagatták és Krisnek felesége is van.

De aztán október, november körül ismerkedett meg Tommy Joe Ratliffel, mint együttesének basszusgitárosa. Később volt érdekes a történet, amikor 2009. november 22-én az American Music Awardson megcsókolta Tommyt, aki azt nyilatkozta, hogy a show miatt csinálta, de ő heteró. Azok után izzott körülöttük a levegő, együtt mentek nyaralni, a fellépéseken Adam énekelt neki, a haját tépte, simogatta, egyszóval játszott vele és még egy homályos videó is került a netre amin allítólag csókoloznak.

Ez ment egy darabig, aztán megint Braddel hozták össze, hiszen együtt bulizgattak, egy este azonban együtt távoztak és egyikük sem jelentkezett másnap reggelig, majdnem ugyanabban az időben. Akkor twitterezgettek egymással, majd Adam őt vitte magával GLAAD nevezetű gálára.

Mostanság viszont ismét Tommyval van közelebbi kapcsolatban, hiszen most indult Adam saját turnéja a Glam Nation Tour, ahol szinte minden nap együtt vannak és valószínűleg egy buszban alszanak. De most inkább Tommy nyomul Adamre, ezt bizonyítja a KFEST-koncert, amin Tommy meg akarja csókolni Adamet, de ő eltolja magától.

Vajon Adam csak játszik Tommyval és még mindig Bradet sztereti? Ezt persze az összes érintett tagadja, így ezek nem biztos állítások.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek