Starity

Bradley és De Niro jó barátsága

2011. május 14. 20:08   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bradley Cooper, akit a világ a Másnaposok című film által ismerhetett meg, elárulta, hogy jó barátságban van De Niróval.

hirdetés
Bradley és De Niro jó barátsága

A két sztár új filmjük, a Csúcshatás forgatásán találkozott először, s idővel jó barátság alakult ki köztük. Bradley mindig is felnézett a színészre saját bevallása szerint, s most ezért is tűnik hihetetlennek számára, hogy – barátok lévén – becenevén szólíthatja a legendát: „Sajnos már nem tudok rá másként gondolni, csak úgy, hogy Bob, ami azért borzalmas, mert amikor láttam másokat, hogy az interjúkban azt mondják, hogy Marty vagy Bob, akkor felfordult tőle a gyomrom. Mégis nagyon furcsa lenne őt ezentúl úgy emlegetni, hogy Robert.”

A másik dolog, amit a 36 éves színész furcsál, hogy átvette kollégája mimikáit, ami számára nemcsak a közös filmjüknél volt zavaró, hanem az önálló projektjeiben is, mint például a Másnaposok második részében: „Olyan ez, mint az ozmózis. Egyszerűen nem tudsz ennek a pasasnak úgy a közelében lenni, hogy ne vedd át a sajátos modorát. Aggódtam is a közös jeleneteink miatt, hogy ne kezdjem el utánozni őt. Mert megtörtént, akaratlanul is. Annyira, hogy amikor a Másnaposokat forgattuk Bangkokban, a rendezőnek többször figyelmeztetnie kellett, hogy álljak le, mert De Nirós vagyok.”

Idővel talán Bradleynek sikerül elválasztania a mimikáit, addig viszont úgy tűnik, a rendezőknek lesz egy kis gondja ezzel.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek