Starity

Támad a Mars

2011. május 24. 12:12   |   Szerző: szavy

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az énekes Travie McCoyjal közösen vette fel a Billionaire című dalát, melyben a Forbes magazin címlapjáról álmodozik. Úgy tűnik, álma valóra válhat, hiszen bekerülhet a legjobban kereső sztárok közé.

hirdetés
Támad a Mars

Tavaly nyáron Bruno Mars és Travie McCoy összeálltak egy dal erejéig, és kiadták a Billionaire (Milliárdos) című dalukat, melyben boldogságról, tízszámjegyű vagyonról, valamit arról énekelnek, hogy a Forbes magazin címlapján szeretnének szerepelni. A dal végül a listák élén landolt, és a kislemezből kétmillió darab került eladásra.

„Elegem volt abból, hogy minden nap azon aggodalmaskodok, hogy mire költhetek és mire nem. Van, hogy az ember nem engedheti meg, hogy reggelizzen is, úgyhogy meg kell várni az ebédidőt. Ha milliárdos lennék, semmi nem számítana. Gyémántot ennék gabonapehely helyett” – magyarázta a dal eredetét Bruno.

Mars még 2009-ben bekerült a köztudatba, amikor társíróként és énekesként is bemutatkozott B.o.B. Nothin' on You című dalában. Szólóénekesként pedig a 2010-ben kiadott Doo-Wops & Hooligans című debütalbumával ismerhette meg mindenki, azóta a lemezből 2,5 milliót, a kislemezekből pedig 15 milliót adtak el világszerte. A Forbes magazin becslése szerint Bruno az elmúlt 12 hónapban körülbelül 8 millió dollárt keresett, ami elég lehet ahhoz, hogy hamarosan bekerüljön a magazin Top 100-as sztárlistájára. Így tehát nagyon úgy tűnik, hogy valóra válhat az, amit megénekelt Travie-vel, és szerepelni fog a magazinban.

„Ő nagyon tehetséges. Ezeket a popslágereket a tömeg szereti, van egy ritmusa, városi hangulata, és ezt a világot beleviszi a remek hangzású dalokba” – mondta az énekesről John Janick, a Warner tulajdonában lévő Elektra Records társelnöke.

Bruno Mars – eredeti nevén Peter Gene Hernández – ígéretes profittermelő. Míg a dalszerzés és a felvett dalok teszik ki a jelenlegi nyereség egy részét, addig az igazán nagy pénz akkor fog befolyni, ha világszerte megtölti a legnagyobb arénákat. Bár eddig 68 koncertet adott 13 különböző országban az elmúlt 12 hónapban, e fellépések zöme csupán kisebb koncerttermekben történt.

Az R&B-énekes, Usher 93 millió dollárt énekelt össze az előző 12 hónapban 81 fellépéssel a Pollstar adatai szerint, míg a tinik kedvence, Justin Bieber 77 millió dollárt hozott a konyhára turnéja 115 állomásán. Ha azt feltételezzük, hogy az előbb említett két sztár zsebét a jegyeladásokból befolyó összeg harmada fogja gazdagítani, akkor Usher bankszámlája ténylegesen 31 millió dollárral, míg Bieberé 25 millió dollárral lett több.

Mars menedzsere, Brandon Creed szerint tartózkodni kell a gyors meggazdagodástól, hiszen az a cél, hogy hű követőkre találjanak, és a fellépések során a rajongók közel érezhessék magukat az előadóhoz. Jelenleg az énekesnő, Janelle Monáe mellett lép fel, ám ezután következik egy önálló turné is. Az pedig valóban igaz, hogy Marsék elutasítottak több olyan ajánlatot is, amely szerint idén több nagyobb arénában is felléphetett volna.

„Kereshetett volna sokkal többet is, ha több ember előtt lép fel. Nem sok művész szalasztotta volna el ezeket a lehetőségeket. De ő úgy döntött, hogy kisebb helyeken akar zenélni, és ezáltal kiépíteni egy rajongótábort, majd apránként növelni a karrierjét. És én tisztelem ezért.” – mondta Randy Phillips, az AEG koncertszervező cég főnöke.

Marsban tehát benne van a lehetőség, hogy csatlakozzon a legjobban kereső sztárok közé.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek