Veszélyben a Junior Eurovízió
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Minden évben megrendezik az Eurovíziós Dalfesztivál gyerekváltozatát is – ám idén veszélyben lehet a lebonyolítás.
hirdetés
2011-ben Örményország fővárosában, Jerevánban rendezik majd a Junior Eurovíziós Dalfesztivált december 3-án. A rendezés nem biztonsági okok miatt van veszélyben, hanem az alacsony érdeklődés miatt: eddig csupán 9 ország jelezte részvételi szándékát, és még háromtól választ várnak a rendezők.
A kilenc ország – Oroszország, Ukrajna, Hollandia, Moldova, Grúzia, Belgium, Fehéroroszország és Örményország – közül eddig egy döntötte el, hogy kit és milyen dallal indít: az oroszok a Как Ромео и Джульетта (Mint Rómeó és Júlia) című dallal lesznek ott, melyet az immáron másodjára induló Jekatyerina Rjabova énekel majd. A mindössze 13 éves Katya már másodjára állhat az Eurovízió színpadára, 2009-ben Kijevben már énekelt, s akkor harmadik helyen végzett.
Az ukránok július 31-én döntik el az előadó személyét, illetve a dalt, míg a hollandoknál mindkét esetben csak szeptemberben születik döntés. A többi eddig biztosan részt vevő ország még nem adott ki hivatalos közleményt arról, hogy mikor döntenek az induló mellett.
Katya Rjabova – Kak Romeo i Julietta
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Jegyespár voltak, de már szakítottak.
Nem teljesen erre számítottunk.
Valódi volt a sok férfi nemi szerv.
Nem kendőzte el a véleményét.
Továbbra is dúl köztük a szerelem.
Sokan csalódtak benne a régi fotója miatt.
Hónapokkal ezelőtt megtörtént.
Meglepő dolgot árult el.
Elárulta, mi volt az ára a sikerének.
Miller Dávid fontos szerepet játszik a sorozatban.











