Vanessa White élvezi a szingliéletet
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Vanessa White, a The Saturdays legfiatalabb tagja túl van néhány kapcsolaton, és nem sajnálja a szinglilétet. Továbbra is vár, míg megtalálja a neki való férfit, az aktuális életét pedig továbbra is élvezi.
hirdetés
Vanessa White szingliként éli mindennapjait. Idén tölti be 22. életévét, és jelenleg nincs olyan férfi az életében, aki betölthetné a barátja szerepét. Állítása szerint nem siet a dologgal, nem szeretné túl hamar lekötni magát, ugyanis élvezi a szabadságot.
„Azt kell mondanom, ebben a pillanatban nagyon élvezem, hogy szingliként élem mindennapjaim. Boldog vagyok, és továbbra sem keresek senkit – nyilatkozta Vanessa a közelmúltban, és azt is elmondta, hogy szeret a maga ura lenni, s nem hiányzik számára a kötődés. – A legjobb dolog abban, hogy épp egyedül vagyok, az, hogy azt csinálhatok, amit akarok, és nem kell lekötnöm magam. Emellett a legrosszabb dolog, hogy egyedül kell töltenem a vasárnapjaim, de szerencsére ott vannak nekem a lányok.”
Bár nem biztos, hogy Vanessának lenne ideje keresni magának valakit, hiszen a The Saturdays jelenleg is szorgosan dolgozik nemsokára megjelenő albumukon, így minden perce le van kötve.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Brutális gyilkosság történt.
Nem teljesen erre számítottunk.
Jegyespár voltak, de már szakítottak.
Felpörgött a rajongótábor egy podcast részlet miatt.
Nem kendőzte el a véleményét.
Tokióban jártak együtt.
Sokan csalódtak benne a régi fotója miatt.
Valódi volt a sok férfi nemi szerv.
Elárulta, mi volt az ára a sikerének.
Hónapokkal ezelőtt megtörtént.











