Flo Ridát letartóztatták Floridában
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az amerikai rappert, Flo Ridát csütörtök reggel tartóztatták le Miamiban jogosítvány nélküli és ittas vezetés miatt.


Flo Ridát csütörtökön kora reggel letartóztatták Miami Beachen, ugyanis úgy vezetett, hogy jogosítványa jelenleg fel van függesztve. Egy rutinszerű számítógépes vizsgálatsorán derült ki, hogy az énekes vezetői engedélyét május 3-án függesztették fel, mert egy április 13-án kiszabott közlekedési bírságot elfelejtett befizetni.
A 31 éves rapper akkor keltette fel a rendőrség figyelmét, amikor South Beachen száguldozott a kétajtós, 2008-as gyártású Bugattijával. Mikor félreállították, a rendőrtiszt azonnal látta, hogy a zenész szeme piros, összefüggéstelenül beszél, és erős alkoholszagot érzett.
„A véralkoholszintje is jóval a megengedett mérték fölött volt” – mondta Deborah Doty, a Miami Beach Rendőrség képviselője a People magazinnak.
A rendőr utasításokat adott Flo Ridának, miszerint egy egyenes vonal mentén menjen végig, amit meg is tett az énekes. Miután a tiszt kérte, hogy ezt ismételje meg, a rapper erre már nem volt hajlandó, és a következőket mondta: „Én ezt nem csinálom. Nem hiszem, hogy tudok egyenesen járni. Ittam egy-két pohárral. Csináljunk egy másik tesztet. A híd túloldalán lakom, otthon megcsinálom.”
Mivel nem volt hajlandó elvégezni az utasításokat, beszállították a Miami Beach Rendőrkapitányságra, ahonnan átvitték a Miami Dade Büntetés-végrehajtási Intézménybe.
„Amíg lehetőségünk nyílik találkozni az ügyfelünkkel és lefolytatni a saját vizsgálatunkat a tények megállapítására, addig elutasítunk minden jövőbeli hozzászólást az üggyel kapcsolatban” – nyilatkozták a rapper ügyvédei, Christopher Lyons és Sandy Becher. Majd azt is közölték, hogy a bíró aláírta az engedélyt, miszerint lehetővé teszi Flo Rida számára, hogy elutazzon Bangkokba a közelgő koncertjére.
Flo Rida rendőrségi fotója

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Először adott interjút Kate Cassidy.
Beadta a válási papírokat
Elárulta, mi ennek az oka.
Egy időre jegeli a barátságot.
Kifütyültékőt a szurkolók.
A férfiaknak akar tetszeni és folyamatos megfelelési kényszer dolgozik benne.
Nagyon haragszik rá.
Még mindig alig hiszi el, hogy elment az énekes.
Kénytelen volt reagálni a botrányra.