Folytatódik a Torchwood
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
2010 június 7-én hétfőn a BBC bejelentette, hogy folytatni fogják a Torchwood sorozatot. Míg az eddigi részek Cardiffban játszódtak, a negyedik évad részeiben több helyen is fel fognak tűnni az idegen vadászok. Így az Egyesült Államokba is eljut Jack Harkness kapitány és csapata.


A negyedik évad 10 részes lesz, és 2011 nyarán látható lesz a BBC és a Starz csatornán. Természetesen visszatér John Barrowman és Eve Myles is.
Bár az eddigi részek sem voltak túl szokványosak, most azt ígérik, hogy még merészebbek lesznek, mint valaha.
A Torchwood brit televíziós sci-fi sorozat. A Doctor Who (Ki vagy doki?) sorozatból nőtte ki magát. A sorozat középpontjában Jack Harkness kapitány áll, aki az 51-ik században született, és időutazó ügynök, majd szélhámos lett és nem mellesleg halhatatlan. Tagja lett a Torchwoodnak, akik azzal foglalkoznak, hogy megvédjék az emberiséget a rájuk vadászó és támadó űrlényekkel szemben. A társaság a katonaság, rendőrség és a kormány felett áll.
A sorozat felnőtt nézőknek készült. A részek tartalma foylamatosan változik. Néha sci-fi, néha véres horror, néha érzelmes vagy éppen erotikus.
Ám komoly témákról is szokott szólni. Például az élet értelméről, halál utáni létezésről. A Torchwood egyes részei vitákat váltottak ki az emberek között, ugyanis nyíltan hirdetik a biszexualitást, plusz omniszexuális beállítottsága van. Ami nemcsak azt jelenti, hogy saját nemünkkel, hanem földönkívülekkel is létesíthetünk kapcsolatot.
A sorozatban feltűnik James Marsters, Freema Agyeman is.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Durván nekimentek a rajongók a sztárpárnak.
Az egykori sportoló jelenleg nem tud járni.
A hírről a közösségi médiában számolt be.
Közzétettek egy videót, amit neki címeztek.
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
Outfitek a vörös szőnyegről.
Végül a szerep Kristen Stewartnál landolt.
A letartóztatási képén rá sem ismerni.
17 éve mutatták be Stephenie Meyer regényének adaptációját.
Tegnap volt az első meghallgatás.