Starity

Jennifer Garner támogatja Alec Baldwint

2011. június 11. 22:10   |   Szerző: Coco Selly

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Alec Baldwin New York polgármestere szeretne lenni, ebben pedig kolléganője, Jennifer Garner is támogatja.

hirdetés
Jennifer Garner támogatja Alec Baldwint

Pár hete még úgy volt, hogy a demokraták színeiben Anthony Weiner jelölteti magát New York polgármesterének posztjára, ám Twitter-botránya miatt úgy tűnik, hogy visszatartják a pozíciótól. A kongresszusi tag helyére pár nap alatt rengeteg jelentkező akadt, köztük Alec Baldwin is, aki már neki is látott a támogatók toborzásához.

„Alec azt mondta, hogy ez az esemény talán mindent meg tud változtatni. A demokratáknak most szükségük van egy jó jelöltre, és Alec beleillilk a képbe” – mesélte a sztár barátja, a hírt pedig azóta Baldwin sajtósa is megerősítette.

Alec – népszerűségének köszönhetően – valószínűleg rengeteg szavazatot fog kapni. A voksok között biztos, hogy ott lesz majd Jennifer Garner és Ben Affleck szavazata is, akik egyértelműen támogatják a színészt: „Azt hiszem, megdolgozna a pénzéért. Igazán remek ember, imádom Alec-et. A kevés tapasztalat eddig még senkit nem gátolt meg abban, hogy jelöltesse magát. Szerintem meg kell próbálnia. Biztosan szavaznának rá, meg tudja mozgatni az embereket, szóval határozottan kiállok Alec Baldwin mellett. És Ben is kiállna érte” – nyilatkozta a FOX & Friendsnek.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek