Jessie J kórházba került
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A híres énekesnő egy londoni show-ra próbált, amikor elcsúszott, és megütötte magát. Az eset miatt kórházba kényszerült.
hirdetés
Jessie J kórházi kezelésre szorult egy londoni próbája után, az énekesnő ugyanis megcsúszott egy színpadi emelvényen, és megsérült. Bár eleinte úgy tűnt, horzsolásokon kívül nincs komolyabb baja, Jessie-t mégis kórházba szállították.
A vizsgálatok során kiderült, hogy az énekesnőnek ínszalagszakadása van, így pihenésre szorul a következő napokban. Az eset miatt a Twitter-oldalán, valamint a blogján is elnézést kért az arénán kívül várakozóktól, akik nem sejtették, mi folyik odabent.
„Szeretném tudtára adni azoknak, akik a Wembley körül várakoznak, hogy kórházba kellett szállítani, mivel leestem egy emelvényről. Ínszalagszakadásom van, mankóval kell járnom, és sokat pihennem. Nagy fájdalmaim vannak, ezért kérlek, ne várjatok rám a hidegben. Sajnálom.”
Az énekesnő a június 12-én megrendezett Capital Summertime Ball nevű eseményre gyakorolt a Wembley Arénában, amikor az eset történt. A következő hetekben pedig minden bizonnyal elmaradnak az ígért koncertjei.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A magánéletéről mesélt.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
Hát persze, hogy ő is ott volt!
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Még mindig csatázik a két család.
Megkezdődött a ceremóniasorozat.
Nem örülnek a rajongók.
Felbolydult New York városa.
Új életet kezdett, és azóta jól van.











