Jessica Simpson újra valóságshow-ban
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A szépség ára című műsor után Jessica Simpson ismét a divat felé veszi az irányt, hiszen az NBC új show-jában, a Fashion Starban lesz feltörekvő divattervezők mentora.


Jessica Simpson hamarosan ismét egy valóságshow-ban fog feltűnni. A műsort az NBC csatorna készíti Fashion Star címmel.
A műsorban tizennégy divattervező fog versenyezni a fődíjért, amely egy nagy összegű szerződést takar, miszerint a nyertes elindíthatja saját divatmárkáját. Az énekesnő a műsorban a tervezők mentorának szerepét látná el, hiszen a nevével évek óta futó saját kollekciója is nagyon sikeres – tavaly több millió dolláros bevételt hozott Jessicának. Az idősebb Simpson lány mellett a 48 éves modell, Elle Macpherson is jelentős szerephez jutna, hiszen ő lenne a show házigazdája.
„Az NBC örömmel fog együttműködni Jessicával, hiszen sikeres színésznő, tervező, és a popkultúra egyik meghatározó alakja. Egy évek óta sikerrel futó divatmárkával a háta mögött biztos, hogy kiváló segítője lesz a feltörekvő tervezőknek” – nyilatkozta a csatorna ügyvezető alelnöke, Paul Telegdy.
Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Vicces mém jelent meg róluk.
Kifelé igyekeznek nyugodt képet festeni a válásukról.
Nem fog énekelni a sztár.
Nem bírták a nehéz időszakot.
A színész nem így tervezte az életét.
Újabb celeb lett szingli.
Sokan ezt gondolják róla.
Bevallotta a híresség, hogy egykori szerelméről szól.
A GQ címlapján szerepelt.
A hírek szerint ő nem tér vissza a következő évadra.