Starity

Tabáni István meghódítja az országot

2010. március 26. 16:04   |   Szerző: Brittany

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tabáni István, a visszahúzódó és szerény énekes kiadta első albumát, amin a Máté Péter és egyéb régi slágerek mellett helyet kapott többek között az első önálló száma, a Ments Meg! is.

hirdetés
Tabáni István meghódítja az országot

A Csillag Születik győztesének, Tabáni Istvánnak egy csaknem 30.000 példányban elkelt EP cd-je után március 26-án végre megjelent első nagylemeze, melynek címe “Ments meg!”. A Universal Music által kiadott albumon felvonultatott dalok egytől egyig fantasztikusak, megtalálható köztük a felejthetetlen “Fényév távolság” a “Padlás” című musical-ből és döntőben elhangzott dalok mellett olyan legendás énekesek szerzeményei, mint Máté Péter (Ez itt az én hazám, Hosszú még az út) vagy Demjén Ferenc (Várj, míg felkel majd a Nap, Legyen ünnep).

Emellett külön érdekesség, hogy a lemez címadó dalát maga István írta, szövegében és hangulatvilágában kifejezésre juttatva az önmagunkba és a reménybe vetett hit fontosságát, az erőt, hogy megvalósítsuk álmainkat. A “Ments meg” felvételeinek egy részét a Budapesti Operettszínházban rögzítették Bíró Péter vezényletével, valamint a CD borító képeit is ekkor készítették.

István a lemez anyagát egy nagyszabású lemezbemutató koncerten mutatja be, melyre május 13-án kerül sor a budapesti SYMA csarnokban.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek