Judy állapotos
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Judy gyermeket hord a szíve alatt. A párjával már többször is próbálkoztak, s mikor az énekesnő már feladta, a teszt kimutatta: a rosszulléteket nem betegség okozza, hanem Judy terhes.
hirdetés
Judy nemrég tudta meg, hogy gyermeket hord a szíve alatt. Eleinte nem értette, mitől fáj folyton a feje, és miért lett olyan rossz a közérzete. Többen is javasolták neki, hogy csináljon egy terhességi tesztet – amit persze nem akart, mivel már többször is csalódás érte.
Jelenleg azonban már a harmadik hónapban van, s úgy tűnik, mind a ketten egészségesek. Nem tart attól, hogy sokkal nehezebb lesz a terhesség a kora miatt, mivel minden vizsgálatra elmegy, amit az orvosa javasol neki.
Judy már az előző párjával is szeretett volna gyereket. Férjével, Rolanddal azonban elváltak útjaik, sőt, nemrégiben azt is bejelentette az énekesnő, hogy megválik a Groovehouse-tól, és szólóban folytatja. A tervek szerint Judy gyermeke 2012 januárjában fog világra jönni.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Cara Delevingne az első nyíltan leszbikus nő a Playboy nyomtatott címlapján.
Évek óta nem vállalt színészi munkát.
Szorongást okozott nála a teste változása.
Már nem kell a régi barátainak.
Súlyos betegséget diagnosztizáltak a lányoknál.
Kicsit rosszul jött ki a nyaralási fotók időpontja.
Meglepő posztot osztott meg.
Először egy DM-et küldött neki.
Elárulta, miért érzett így.
Magyar tervezőzől választott.











