Starity

Júliusban a mozikban a Beastly

2011. június 26. 18:06   |   Szerző: Atina21

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Vanessa Hudgens és Alex Pettyfer közös filmje, a Szép szörnyeteg júliusban a hazai mozikba is megérkezik.

hirdetés
Júliusban a mozikban a Beastly

Az Egyesült Államokban márciusban láthatták a mozilátogatók a Szép szörnyeteg (Beastly) című amerikai romantikus fantasyt, Magyarországra viszont csak július 7-én érkezik meg a mozivászonra.

Christina Radish, a Question magazin újságírója interjúvolta meg Vanessát még februárban a film kapcsán.

Vanessa, amikor megtudta, hogy ő játssza el Lindy (az eredetiben Belle) szerepét, az alábbiakat nyilatkozta: „Az ilyen típusú filmeken nőttem fel. Mindig is Belle akartam lenni. Milyen lány nem akart még hercegnő lenni, és egy olyan jóképű herceget találni, akivel élete végéig együtt lehet? Én mindig nagy rajongója voltam ennek a történetnek. Támogatom a film üzenetét, és hiszek is benne.”

A színésznő elmondta, hogy milyen karaktert formál meg: „Lindy az a lány, aki azt gondolja, hogy könnyű az élete. Mígnem találkozik Kyle-lal, akibe beleszeret úgy, hogy nem is az eredeti külsejét látja. Ekkor tanulja meg, hogy a szépség belülről fakad, nem a külsőségekben rejlik. Nemcsak a szerelemet találja meg, hanem saját magát is.”

Christina megkérdezte, hogy mi volt a reakciója, amikor megtudta, hogy Alex lesz a szörny: „Ez furcsa volt. Hosszú ideig titkolták előlem, hogy ki lesz a partnerem a produkcióban. Majd egy éjjel Daniel utánfutójában ültünk, és akkor megláttam őt, előttem ült. Hirtelen nem tudtam, hogy mit mondjak, vagy mit tegyek.”

A magazin írója kíváncsi volt arra is, hogy ebben a filmben a szeretet milyen értelemben változtatja meg: „Azt gondolom, hogy ez a film attól olyan szép, mert megmutatja, hogy mielőtt mást szeretnél, azelőtt szeresd meg magadat. Azt gondolom, hogy ez nagyon-nagyon fontos.”

Arra kérdésre, hogy milyen érzés volt Neil Patrick Harrisszel és Mary-Kate Olsennel dolgozni, Vanessa a következőket felelte: „Annyira mókás. Jót szórakoztunk. Neil nemcsak hisztérikus, de igazán édes, aranyos fickó. Annyira nagylelkű és elhivatott. Mary-Kate pedig meglepően laza és igazán okos lány. Nagy rajongója vagyok. Szeretem őt és a testvérét is.”

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek