Starity

Kelly Rowland visszatér!

2011. június 28. 20:08   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy lépéssel közelebb kerültek a rajongók ahhoz, hogy végre kezükben tarthassák az új lemezt, Kelly megmutatta ugyanis a hivatalos borítót.

hirdetés
Kelly Rowland visszatér!

Kelly Rowland harmadik albumára már több mint egy éve várnak a rajongók, hiszen az eredeti megjelenési dátum 2010. szeptember 21-ére volt kitűzve, melyet azóta többször is eltoltak. Az énekesnő már két önálló stúdióalbumot adott ki, mindegyiket a Columbia Records gondozásában, melynél a Destiny's Childnak is szerződése volt. Ez lesz tehát az első lemeze, melyet a Universal Motown ad ki, valamint Kelly új menedzserrel dolgozik Beyoncé édesapja, Mathew Knowles helyett.

Az album a tervek szerint 2011 elején érkezett volna, ám a David Guettával közösen elkészített Commander, bár Európában clubhimnusszá vált, az USA-ban nem ért el sikereket a Billboard-listán. Ezért két másik dalt választottak ki kislemeznek Amerikában, de azok sem kerültek előkelő pozíciókra, így a lemezkiadás ismét csúszott.

A több mellényúlás után áprilisban végre sikerült kiadni az első hivatalos kislemezt, ami a Lil Wayne-nel közösen előadott Motivation lett, mely jóval felülmúlta az eddigi dalok mérsékelt sikereit. Az énekesnő nemrégiben közzétette új albumának címét és hivatalos borítóját. A Here I Am július 26-án jelenik meg.


Kelly Rowland lemezborítója

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek