Starity

Diana Vickerst dobta a kiadója

2011. július 01. 12:12   |   Szerző: prézli

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Diana Vickers nagyban készíti második lemezét, ám nem minden úgy alakul, ahogy ő azt szerette volna. A 20 éves énekesnővel három év után szerződést bontott a kiadója.

hirdetés
Diana Vickerst dobta a kiadója

Diana Vickers mára az egyik legsikeresebb brit előadóvá nőtte ki magát: első kislemeze és albuma egyaránt listavezető volt Nagy-Britanniában. Nos, úgy tűnik, kiadója így sem volt megelegédve ezzel a teljesítménnyel, ugyanis Diana és az RCA szerződést bontottak.

„Én és az RCA úgy döntöttünk, hogy különválunk. Mindig hálás leszek az ott töltött időért és a sok támogatásért – tette közzé közösségi oldalain az énekesnő. – Az első albumom alatt felnőttem, az elmúlt pár év sikeres volt, de most készen állok, hogy új kihívásokkal nézzek szembe.”

A rajongóknak nem kell aggódniuk, ugyanis Diana hamarosan új hanganyaggal jelentkezik, immáron úgy tűnik, egy másik kiadónál.

„Büszke vagyok arra, ahol most a második albumom tart, és már visszaszámolok, hogy mikor lesz teljes egészében kész, hogy ti is meghallgathassátok. Az elmúlt fél évben rengeteg inspirációt kaptam, sok tehetséges emberrel dolgoztam együtt.”

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek