Javier Colónt Justin Bieber is támogatta
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Habár szerda este nyerte Javier Colón a The Voice-ot, egyelőre nem sikerült feldolgoznia. A harmincnégy éves zenész még mindig nem hiszi el.


„Magamban százszázalékosan biztos voltam, és felkészültem, hogy Carson azt fogja mondani: »A nyertes hang Dia Frampton!« – nyilatkozta a Celebuzznak. – Teljesen rendben lettem volna ezzel, mivel nagyon szeretem Diát... Csodálatos, és ugyanannyira megérdemelte volna a győzelmet, mint mindannyian. Mindannyiunknak ugyanaz az álma, s próbálunk sikeresek lenni egy nagyon kemény üzletben.”
„Azonban amikor [Carson] bejelentette a nevem, váratlanul ért. Borzasztó hálás vagyok azoknak, akik szavaztak rám. Nagyon szoros volt” – mesélte.
Az alábbiakban néhány részletet olvashatunk a Celebuzz Javierrel folytatott beszélgetéséből.
Az énekes először Adam Levine reakciójáról beszélt: „Nagyon örült nekem és a helyzetemnek. Tényleg szörnyen akarta, hogy nyerjek. Ez nem azért volt, mert azt akarta, hogy a csapata legyőzze a többit, hanem mert azt akarta, hogy sikerüljön nekem. [...] Látni őt, hogy ennyire örült, megerősítette bennem azt a tényt, hogy tényleg törődött [velünk]. Nagyon sokáig barátok leszünk.”
Ezután Justin Bieber utolsó pillanatban nyújtott támogatásáról ejtett szót: „Valamikor Adam kosárlabdázott Justinnal, és ismerte a menedzserét, Scooter Braunt, mindketten kiírták a Twitterre, hogy a több millió követőjük szavazzon rám. [...] Nem vagyok biztos benne, hogy Adam kapcsolata Justinnal, vagy mi [juttatott a győzelemhez], de [Adam] úgy döntött, hogy támogat, és ez igazán sokat jelent nekem.”
„Makacsul elhatároztam, hogy ez az album igazán én leszek, amire mindig is szerettem volna esélyt kapni, amit az utolsó kiadómmal nem tehettem meg. Szeretném, ha ezek a dalok megmozgatnák az embereket, ez igazán sokat jelent nekem – és remélhetőleg jelent valamit azoknak, akik [majd] hallgatják az albumot – mesélte készülő albumáról Javier. – Érzelmes hangulatú lesz, de inkább pop marad, mint R&B.”
Végezetül családjáról is megfogalmazott néhány gondolatot: „Nem hiszem, hogy a lányaim teljesen megértették, mit jelent ez számomra és a családunk számára, de nagyon izgatottak voltak. [...] A műsor után az idősebb lányom, aki három és fél éves, felszaladt hozzám a színpadra, és kaptam tőle egy nagy ölelést, s mondta, »Apa, láttuk a tv-ben, hogy nyertél!« Édes volt.”
Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Felvállalták a kapcsolatukat.
Tovább zajlik a drámájuk.
Nagyon cuki nevet kapott.
Botoxoltathatott a színésznő.
Ilyen boldog új szerelme mellett.
Nem sokkal a válásuk előtt.
Volt egy ilyen időszak az életükben.
Ez lesz az ősz egyik kedvenc hajszíne?
Elmondta, mik az aggályai.
Már elment az egyk meccsére.