Starity

Szalai Vivien könyve tarol

2011. július 09. 21:09   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szalai Vivient ismerhetjük a Bors, illetve Story magazinokból mint riportert. Tavaly október óta azonban neve egybeforr egy Szofi nevezetű hölggyel, aki Magyarország legkeresettebb luxusprostituáltja.

hirdetés
Szalai Vivien könyve tarol

Szalai Vivien egy szórakozóhelyen futott össze Szofival (mivel valódi nevét nem vállalja, Vivien így nevezte el). A nő tüzet kért tőle, beszédbe elegyedtek, és Szofi ígéretett tett neki, hogy el fog mesélni egy történetet, amit biztosan meg akar majd írni. Pár év múlva újra összefutottak egy szórakozóhelyen, és Szofi közölte Viviennel, most jött el az ideje, hogy elmesélje, ki is ő és mivel foglalkozik.

A nőről kiderült, hogy Magyarország legkeresettebb luxusprostituáltja, persze még mindig aktív, így semmit nem vállalt magával kapcsolatban, csak történetei igazát. Vivien azóta két könyvet is írt Szofiról.

A legelső, a Hamis gyönyör élete elejétől mutatja be őt, és hogy hogyan, miért választotta ezt a hivatást. Bemutatja Magyarország rejtett oldalát, hogy ott mekkora pénzek forognak, és valójában milyen emberek irányítanak. Mesél Dubairól, ahová a lányok azért mennek, hogy használják őket, majd busásan megjutalmazzák szolgálataikért.

A második részben, mely idén június 4-én jelent meg – a Drága kéj címet kapta – folytatja Szofi életét. Az előző résztől annyiban különbözik, hogy itt szinte csak Szofi monológjai szerepelnek, az írónő ritkán ír bele. És ami a legmeglepőbb, hogy az első részben bemutatott rideg, gépies, szívtelen Szofi rájön, hogy mégis van szíve, és ki akar szállni a körforgásból. Persze itt is esik szó milliárdosokról, sztárokról és arról is, hogy manapság Dubai helyett hova járnak a lányok a testüket árulni.

„Szofi története az első perctől felkavart és megérintett engem. Már a Hamis gyönyör írásakor is rengeteg kérdést vetett fel bennem, és egyre kíváncsibbá tett. A Drága kéj, úgy érzem, túltesz az eddig megismert titkokon. Még sötétebb részleteket ismerhet meg az olvasó, például választ kaphat arra, hogyan is működnek a lányokat közvetítő ügynökségek, mit csinálnak a zárt szobákban a vezető politikusok, de az is kiderül, Szofi milyen belső átalakuláson megy keresztül, amikor egyetlen férfival kell lennie hónapokon keresztül.”

A főszereplő kilétét itthon azóta találgatják, mióta megjelent az első kötet. Annyit lehet tudni róla, hogy 26–34 év közé tehető a kora, elegáns, már-már úrinős a megjelenése, és nem is gondolnák róla, hogy az, ami. A regényben írt személyleírás azonban nem biztos, hogy egyezik a valósággal, mivel az író sok mindent elferdített. Legelőször Ambrus Mercédesz volt a jelölt, azonban ő már idősebb, mint 34. A többi jelölt között ott van például Zimány Linda, de őt a kora miatt gyorsan el is felejtik, Kelemen Anna, aki, valljuk be, nem éppen úrinő, és okosnak sem mondható. Hargitai Bea és Kustánczi Lia is a jelöltek között van, sőt, még Molnár Anikó is, mivel ő bevallotta, hogy volt kint Dubaiban. Három ismert hölgy között vacillálnak az olvasók, az egyik Horváth Éva, másik Debreczeni Zita és végül Bódy Slyvi.

Hogy valójában ki ez a Szofi, miért mesélte el borzasztó történetét, egyelőre titok marad. Szalai Vivien pedig élvezi, hogy majd az egész ország az ő könyvei után kap szerte a könyvesboltokban. Következő könyve Stohl Andrásról fog szólni: megírja a színész életét, a maga nyers valójában.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek