Starity

Majdnem belehalt a bulimiába

2010. március 26. 20:08   |   Szerző: viraag

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az egykori Spice Girl az életét Robbie Williamsnek köszönheti. Nemrég vallotta be, hogy majdnem belehalt a bulimiába.

hirdetés
Majdnem belehalt a bulimiába

Geri Halliwell teste évekkel ezelőtt is a középpontban volt már, sajnos nem mindig pozitív értelemben. A Spice Girls-korszak alatt és után is az emberek vagy túl soványnak, túl kövérnek vagy túl izmosnak tartották. Arra viszont, hogy ez szinte halálos bulimiába torkollik, senki nem gondolt.

Miután a Spice Girlstől elbúcsúzott nem mentek jól a dolgai. Ez pedig testi és lelki elégedetlenséget okozott. Az énekesnő ezután 44 kilóra fogyott!

"Féltem, hogy meghízok. Zabáltam, aztán egyre kövérebbnek éreztem magam, így elkezdtem hánytatni magam. Szörnyű volt."

Geri az angol Life Stories című műsorban számolt be nemrég a betegségéről. Szerencséjére ekkoriban ismerkedett meg Robbie Williamsszel, akivel szoros kapcsolatot alakított ki és bevallása szerint neki köszönheti a gyógyulását is.

"Robbie tudott a bulimiámról, és azt tanácsolta, hogy kérjek segítséget. Elküldött egy klinikára és valószínűleg ez mentette meg az életemet. Miután kiléptem az együttesből, nagyon közel kerültem Robbie-hoz, szívbe markoló barátság alakult ki köztünk. Magányos voltam, és úgy gondoltam, ő az egyetlen ember a Földön, aki megért, mert hasonló élményei voltak a Take That-el. Megértettük egymást, de igazából nem jártunk."

"Most viszont boldog és egészséges vagyok."

Geri most már egy gyönyörű kislány anyukája, jelenleg 52 kilót nyom. Néha még mindig jár terápiára, nehogy újra beleessen a régen elkövetett hibájába. Szerencsére időben kért segítséget.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek