Cassie szívesen forgatna
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A modell–énekesnő interjút adott a Blank magazinnak. Cassie beszélt az új albumáról, a Carol's Daughter kampányról, valamint a zenéről is.


„Már kiskorom óta imádom a zenét. Legnagyobb kedvenceim mindig is Janet Jackson és Aaliyah voltak. Nemcsak rajongtam értük, hanem ők voltak a példaképeim is. Így lettem énekesnő. De ha nem az énekesi pályát választottam volna, akkor lettem volna szakács, mert nagyon szeretek főzni” – mesélte az énekesnő.
Amikor megkérdezték tőle, kivel dolgozna még szívesen, Prince nevét emlegette: „Nagyon sok neves előadóval dolgozhattam már együtt, de ha egyszer Prince lenne a munkatársam, az csodálatos lenne! Szerintem nagyon sok előadó gondolja így.”
Majd beszélt a Carol's Daughter-kampányról is. „Nagyon jó volt részese lenni ennek a kampánynak. Annak különösen örültem, hogy olyan emberekkel dolgozhattam együtt, mint Solange Knowles és Selita Ebanks.”
Cassie már színésznőként is bizonyíthatott a Step Up 2-ben, amikor Sophie Donovan karakterét alakította. Az interjú során elmesélte, hogy szívesen játszana a filmvásznon, ha kapna jó szerepajánlatot. „Szeretnék még filmben szerepelni. Szívesen dolgoznék Oliver Stone vagy David Fincher egyik filmjében.”

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Fura dolgot vettek észre.
Kiderült, csillagászati összeget kapott.
Kim Sae-ron elhunyt.
Vogue fotózásán készültek a nagyon hasonló képek.
Az első nyilvános szereplése.
Az SNL műsorában jelent meg.
Nagyon hamar szerelmes lett.
A Please, Please, Please új klipje utalás lehet?
Együtt érkeztek egy eseményre.
Visszatért a Velünk véget írónője.