Cheyenne Kimball otthagyta a Glorianát
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A napokban kiderült, hogy Cheyenne Kimball otthagyta a Gloriana zenekart, amelynek már négy éve a tagja.
hirdetés
A Gloriana Wanna Take You Home című videoklipje a tegnapi napon debütált. A kisfilmben még Cheyenne Kimball is látható, ám nemrég kiderült, hogy az énekesnő otthagyta a zenekart.
Cheyenne Kimball nagy meglepetésre kilépett a Gloriana zenekarból. Az együttest négy év után hagyta ott, szinte szó nélkül. Döntésének oka azóta sem derült ki, a sztár ugyanis nem nyilatkozik róla.
Tom Gossin az Associated Pressnek a következőt mondta az ügyről: „A zenekar tagjai nagyon jó kapcsolatban állnak egymással. Nem volt semmi előjele a döntésének. Szóval, igen, ez számunkra is nagy meglepetés.”
Nem tudni, mi áll Cheyenne döntésének a hátterében, de annyi biztos, hogy a zenekar tagjai – bár nem örülnek ennek –, bizakodóan tekintenek a jövőbe, és sok sikert kívánnak neki: „Bárkinek, akit szeretek, nem kívánok neki rosszat. Bármi is áll a döntésének hátterében, azt kívánjuk neki, hogy találja meg, ami boldoggá teszi!” – nyilatkozta Tom.
Azt nem tudni, Cheyenne mit akar kezdeni ezek után, de nemrég még azt nyilatkozta, hogy nem szerette a szólókarriert: „Nagyon fiatal voltam, 15 éves, mikor elkezdtem énekelni. Magányosnak éreztem magam, mert nem tudtam megosztani a sikert senkivel.”
A csapat második albumán Cheyenne még közreműködik, így nem tudni, hogy mi lesz a koronggal, hisz a lemezek gyártását már megkezdték.

A kezdetekkor
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
A magánéletéről mesélt.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
Hát persze, hogy ő is ott volt!
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Még mindig csatázik a két család.
Megkezdődött a ceremóniasorozat.
Nem örülnek a rajongók.
Felbolydult New York városa.
Új életet kezdett, és azóta jól van.











