Starity

Christoph Watrin újra zenél

2011. július 16. 01:01   |   Szerző: andiii

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Christoph Watrin, az Us5 egykori tagja újra zenélni kezdett. Mióta 2008-ban kilépett a bandából, alig mutatkozott a nyilvánosság előtt, most azonban a visszatérésére koncentrál.

hirdetés
Christoph Watrin újra zenél

2008-ban sok rajongót csapásként ért, hogy Chris kiszállt a bandából, és ezt sokan még most is gyászolják. Chris azért távozott a zenekarból, mert túl sok volt neki mindaz, ami az Us5-ra zúdult.

Három év után úgy tűnik, újra örülhetnek a rajongók, hiszen nemsokára visszatér, ugyanis egy közeli barátjával alapított egy bandát, ami a StadtkinT nevet kapta. A StadtkinT állítólag dallamos, gitáros popzenéket fog majd játszani, és a debütáló koncertjük Berlinben lesz.

Chris nemrég egy interjúban elmondta, anélkül akar zenélni, hogy nagy nyomás nehezedne rá. Ezenkívül reméli, lelkileg megerősödött annyira, hogy bírja a felhajtást, ami a show-biznisszel jár.

Chris helyére 2008-ban Cayce Clinton érkezett, de előtte – még 2007-ben – Michael Johnson hagyta ott a bandát, az ő helyére pedig Vincent Tomas került, aki pedig 2009-ben lépett ki az Us5-ból. Vincent helyére Jayson Pena került a bandába, aki állítólag nem sokáig húzza már, hiszen Jay Khan szólóalbumon dolgozik. A többi tagról pedig alig hallani valamit, és új daluk sincs a láthatáron.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek