Eric Saade kislemeze dupla platina lett
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Sokak kedvence, Eric Saade, úgy tűnik, nem hiába dolgozott olyan keményen az elmúlt hónapokban. Itt van munkájának gyümölcse: dupla platina lett legújabb albumának első kislemeze.
hirdetés
Az idei Eurovízió svéd indulója Popular című dalával elérte eddigi legjobb minősítését: dupla platina lett a kislemez, mely azt jelenti, hogy immáron több mint 40 ezer példányban kelt el mind a boltokban, mind az interneten. A dalt Fredrik Kempe írta, a producer pedig Peter Boström volt.
Eric lemezkiadója, a Roxy Recordings nem csak ezzel a dallal kapott ilyen megtisztelő címet Eric részéről, ugyanis az énekes első lemeze, a Masquerade Svédországban aranylemez lett, illetve a nemrég megjelent Saade Vol. 1 is már aranylemez a skandináv országban, ami azt jelenti, hogy hamarosan jobb minősítést is elérhet. Emellett Eric hazájában a Saade Vol. 1 immáron harmadik hete első a lemezeladási listákon.
Saade jelenleg Skandináviát járja első turnéja keretein belül, ami azt jelenti, hogy Magyarországon a közeljövőben nem várható fellépése.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A magánéletéről mesélt.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
Hát persze, hogy ő is ott volt!
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Még mindig csatázik a két család.
Megkezdődött a ceremóniasorozat.
Nem örülnek a rajongók.
Felbolydult New York városa.
Új életet kezdett, és azóta jól van.











